Hétfő délután fél három körül heves, jégesővel kísért vihar csapott le Prijepolje község több településére. Az ítéletidő jelentős károkat okozott a mezőgazdaságban: számos helyen elpusztította a szántóföldi növényeket és a gyümölcsösöket, közli az N1.
A Szerbiai RTV első információi szerint a legnagyobb károk Ravne, Ratajska, Suvodo, Seljašnica és Babine falvakban keletkeztek, ahol a jégeső súlyosan megrongálta a termést.
A ravnei Hasan Hasanagić a Szerbiai RTV-nek elmondta, hogy szinte teljesen megsemmisültek a szilva-, körte- és szederültetvényei. Hozzátette, tudomása szerint a jégelhárító rendszer ezúttal sem lépett működésbe.
A mezőgazdasági károk mellett a jég számos gépkocsiban is kárt tett, amelyek a vihar idején a prijepoljei térség útjain közlekedtek.
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) 17.10-kor rendkívüli figyelmeztetést adott ki Délnyugat- és Dél-Szerbia területére. Az előrejelzés szerint a következő két órában intenzív záporok, zivatarok, jégeső, valamint erős, helyenként viharos szél várható, a zivatarzóna pedig a Rasinai körzet felé vonul tovább.
Heves vihar érte Novi Pazar-t is.
Az RHMZ rendkívüli riasztást adott ki a jablanicai, a pčinjai és a piroti körzetre is.
Loading Instagram...
Nyitókép: A vihar több településen elpusztította a szántóföldi növényeket és a gyümölcsösöket (Fotó: pixabay.com)



