Vasárnap este teljesen megtelt nézővel az adai színházterem a Magyar Menyegző filmvetítéseire. Mivel Adán már régóta nincs állandó mozi, emiatt egy-egy filmvetítés kiemelten fontos alkalom és kiváló szórakozási lehetőség, amely összekovácsolja az embereket
Gergely Árpád felvétele
Tóbiás József, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője a házigazdák képviseletében nyilatkozott lapunknak és beszámolt róla, hogy hatalmas öröm volt számukra az, hogy a 18 órai kezdetű vetítésre 24 óra leforgása alatt elfogytak a jegyek, emiatt dupla vetítésre került sor az este folyamán. Kiemelte, hogy a város életében fontos szerepe van az ehhez hasonló eseményeknek, és mindenképp sikernek könyvelték el, hogy több mint 800 lakos számára nyújtottak szórakozási lehetőséget. Véleménye szerint ez a film elénk tárja a magyar kultúra sokszínűségét, a közösségi élet fontosságát, a nemzeti értékeinket és mindazt a törekvést, amelyet a vajdasági emberek tesznek meg a nemzeti identitásuk megőrzése érdekében.
Gergely Árpád felvétele
A film első vetítését megelőzően Kovács Elvira, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője, a parlament alelnöke köszöntötte a nézőközönséget és örömmel számolt be róla, hogy a filmvetítések egytől egyig telt házak előtt zajlottak le a 14 helyszínen, és mindenki pozitív élményekkel, lenyűgöző látványvilággal lett gazdagabb. Nyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy akik megtekintik ezt a csodálatos, romantikus filmet, jobban átérzik a magyar nemzeti összetartozás fontosságát.
Gergely Árpád felvétele
– Ezen identitástudatra szükség is lesz az előttünk álló időszakban, mivel áprilisban parlamenti választásokat tartanak Magyarországon, amelyen a későbbi sorsunkról, a vajdasági magyarság sorsáról is döntenünk kell. Magyarként és politikusként is hangsúlyoznom kell, hogy kiemelten fontos a vajdasági emberek részvétele a választásokon, megtartva és megőrizve a magyar összetartozást, egyúttal megakadályozva hogy vajdasági szerbként tekintsenek ránk. A VMSZ a választásokon a Fidesz–KDNP-t támogatja, ez a biztos pont – fogalmazott.
Gergely Árpád felvétele
Gergely Árpád felvétele
Nyitókép: Gergely Árpád felvétele



