Zomborban 400 kilogramm nem biztonságos húst vontak ki a forgalomból Fogyasztói bejelentést követően az állatorvosi felügyelet rendkívüli ellenőrzést végzett egy zombori hentesüzletben, ahol 400 kilogramm, származást igazoló dokumentum nélküli sertéshúst találtak.
Az ellenőrzés során összesen 400 kilogramm sertéshúst és húskészítményt találtak, amelyek esetében az ellenőrzés időpontjában nem állt rendelkezésre származási igazolás, és az élelmiszerek nem voltak megfelelően címkézve. A minisztérium közleménye szerint az ellenőrzés megállapította, hogy a friss sertéshús nem rendelkezett állatorvosi bélyegzővel, míg a friss hús és a húskészítmények csomagolásán sem bélyegzőjelzés, sem címke nem volt feltüntetve, ami – mint hangsúlyozzák – lehetetlenné tette a termék azonosítását és nyomon követhetőségét.
A minisztérium emlékeztet arra, hogy az élelmiszer-biztonsági törvény értelmében minden, Szerbia területén forgalomba hozott élelmiszernek regisztrált és engedélyezett létesítményből kell származnia, rendelkeznie kell az állatorvosi-egészségügyi ellenőrzésről szóló igazolással, és biztonságosnak kell lennie felhasználásra és forgalmazásra.
Emellett az élelmiszereket megfelelően kell jelölni, világosan feltüntetve a gyártóra, a származásra, a gyártás időpontjára és a fogyaszthatósági határidőre vonatkozó adatokat, annak érdekében, hogy biztosított legyen a nyomon követhetőség a gyártás és forgalmazás minden szakaszában.
Mivel a helyszínen talált élelmiszerek nem rendelkeztek az előírt dokumentációval, állatorvosi bélyegzővel és címkével, az állatorvosi felügyelet úgy ítélte meg, hogy potenciális kockázatot jelentenek az emberek egészségére, és felhasználásra alkalmatlannak minősítette őket. Mint hangsúlyozták, ezen elemek hiánya lehetetlenné teszi a hús egészségügyi megfelelőségének, a vágás körülményeinek, valamint a tárolás és szállítás feltételeinek ellenőrzését, és arra utal, hogy az élelmiszer előállítása nem regisztrált létesítményben történhetett. A helyszínen határozat született az élelmiszer forgalomból történő kivonásáról, és a talált hús és húskészítmények teljes mennyiségét – az állatorvosi felügyelet jelenlétében – egy felhatalmazott szolgáltatónak adták át ártalmatlan megsemmisítésre, a hatályos jogszabályokkal összhangban.
Az állatorvosi felügyelet felhívást intézett minden élelmiszerrel foglalkozó gazdasági szereplőhöz, hogy tartsák be a jogszabályi kötelezettségeket, vezessenek megfelelő dokumentációt, biztosítsák a termékek nyomon követhetőségét, és kizárólag egészségileg megfelelő, valamint szabályszerűen jelölt élelmiszereket hozzanak forgalomba – közli a 021 hírportál.
Nyitókép: Pixabay.com


