A Magyar Nemzeti Tanács pénteken tartja 21. rendes ülését, amelyen 53 napirendi pontot vitatnak meg a tanács tagjai. Az eseményről Fremond Árpád, az MNT elnöke tartott sajtótájékoztatót, amelyen ismertette a legfontosabb döntéseket és folyamatokat. Mint mondta, az ülés kiemelt témái közé tartozik az újságírói eljárási és etikai kódex elfogadása, az MNT költségvetés módosítása, valamint több intézmény, köztük a Magyar Szó Lapkiadó Kft. és a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény – alapító okiratának módosítása is.
Fremond Árpád szerdai sajtótájékoztatóján a napirendi pontok közül először az MNT újságírói eljárási és etikai kódexét emelte ki.
– Ennek a dokumentumnak az elfogadása összhangban van a tájékoztatási stratégiánkkal, amelyet az elmúlt időszakban dolgoztunk ki. Ez a dokumentum nem csupán törvényi kötelezettség teljesítése, sokkal inkább egy értékrend, egy iránytű mindazok számára, akik a közvélemény tájékoztatásában vesznek részt. A kódex a sajtószabadság, a hiteles tájékoztatás és az emberi méltóság tiszteletének alapelveire épül, és útmutatást adhat minden vajdasági médiaháznak. A dokumentum kidolgozásában a tanács szakemberei, elsősorban Kabók Erika, valamint a tájékoztatási bizottság tagjai is részt vettek – ismertette az MNT elnöke.
Fremond Árpád kiemelte, a kódex meghatározza az újságírói hivatás alapvető etikai normáit, azt, hogyan kell kezelni a forrásokat, miként biztosítható az objektivitás, a vélemények sokszínűsége, a szerzői jogok és az emberi jogok tisztelete.
– Emellett útmutatást ad a politikai tudósítások, a reklám, a közérdekű tartalmak és az adatvédelem terén is. A mesterséges intelligencia médiában való használatáról is ejt néhány mondatot, hiszen a modern kihívásokra is választ kell adni. Tehát a kódex a sajtószabadság, a hiteles és pontos tájékoztatás, valamint az emberi méltóság tiszteletének elveire épül, és azt is szeretném elmondani, hogy ez közvetlenül nem kötelezi a médiaházakat, hogy alkalmazzák azt, viszont útmutatást ad az esetleges saját kódexeiknek, az etikai kódexeiknek a kidolgozására és elfogadására. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a kódex nem korlátozni, hanem éppen erősíteni kívánja az újságírói függetlenséget – tette hozzá.
A sajtótájékoztatón Fremond Árpád az MNT költségvetés módosításáról is beszélt, amely több mint húszmillió dinárral növekszik.
A pénteki ülésen több intézmény alapító okirata is módosul. Fremond Árpád hangsúlyozta, hogy a módosítások nemcsak szervezeti, hanem közösségi jelentőséggel is bírnak. – A Magyar Szó Lapkiadó Kft. alapítói okiratában a Sajtó- és Nyomdamúzeum is helyet kap. Ennek az átadására még az év végéig sor kerülhet. A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény esetében pedig bekerülnek a logopédiai és pedagógiai foglalkozások. Ezekkel új lehetőségeket nyitunk a gyerekek és családok számára Újvidéken, hiszen a logopédiai és pedagógiai foglalkozások nemcsak az intézménybe járó gyerekeknek, hanem a város és környék magyar közösségeinek is elérhetőek lesznek – emelte ki.
A tanács elnöke a folyamatban lévő pályázatokról és ösztöndíjakról is beszélt. Elmondta, hogy számos pályázat és ösztöndíjprogram van jelenleg is nyitva a Magyar Nemzeti Tanács keretében. – Az felsőoktatási ösztöndíjpályázataink második köre is zajlik, november 21-ig lehet jelentkezni. Összesen 120 helyre írtuk ki ezeket a pályázatokat, amelyek 2011 óta minden évben nagy érdeklődés mellett zajlanak. Az Európa Kollégium férőhelyeire szintén november 21-ig pályázhatnak a hallgatók, és 270 diák kaphat lehetőséget. A Várady kiválósági ösztöndíjprogram pályázata a mester- és doktori képzésben résztvevők számára december 1-jéig marad nyitva. A mesterképzésen 100, a doktori képzésen 25 hallgató számára tudunk ösztöndíjat biztosítani – mondta Fremond Áprád.
Az MNT elnöke hozzátette, hogy a középiskolai ösztöndíj pályázat november 17-ig, a honosítási pályázat pedig december 19-ig elérhető. Felhívta a figyelmet arra is, hogy több pályázat esetében a dokumentációk pótlása folyamatban van. – A demonstrátori ösztöndíj pályázatunk már lezárult, de még pótoltatjuk a hiányzó dokumentumokat a hallgatókkal. Amint ez megtörténik, ünnepélyes szerződéskötést tervezünk a nyertes pályázókkal – tette hozzá Fremond Árpád.
A pénteki ülésen többek között a Magyar Szó Lapkiadó Kft. és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház 2026. évi munka- és pénzügyi tervéről is döntenek, valamint jóváhagyják több általános iskola igazgatóválasztási eljárását is.
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd



