2024. október 8., kedd

Mától Triesztbe is utazhatunk Belgrádból

Az Air Serbia ma 18 óra 5 perctől közvetlen járatokat indít Belgrád és Trieszt között. A tervek szerint a légitársaság negyedik olaszországi célállomására hetente kétszer közlekednek majd járatok.

– Meggyőződésünk, hogy az új járatok még szorosabb kapcsolatokat teremtenek, valamint fejlesztik a kereskedelmi és turisztikai tevékenységeket a két országunk között. Külön örülünk, hogy Belgrádot 11 év után újra összeköthetjük Trieszttel, mert egy jelentős szerb diaszpórával rendelkező városról van szó – mondta Bojan Aranđelović, az Air Serbia illetékese.

Az Air Serbia a napokban Trieszt után további két olaszországi célállomásra, Bolognába és Bariba is indít járatokat.