Aleksandar Vučić államfő ma Belgrádban kijelentette, hogy nem várja a Szerb Haladó Párt (SZHP) státuszának megváltoztatását az Európai Néppártban (EPP), noha annak elnöke, Manfred Weber bejelentette: napirendre kerül a kérdés.
Vučić a külföldről hazatért egészségügyi dolgozóknak szóló munkaszerződés-átadási ünnepséget követően újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, az SZHP számára fontos az EPP-vel való kapcsolat, hiszen a párt 2016 óta társult tagja ennek a konzervatív és kereszténydemokrata politikai családnak.
– Az Európai Néppárt számunkra fontos hely. Ők majd beszélnek erről, mi pedig mindig készek vagyunk a párbeszédre. Úgy gondolom, minden rendben lesz, ha bemutatjuk érveinket, mert meggyőződésem, hogy az SZHP jövője az Európai Néppártban van – mondta az államfő.
Hozzátette, hogy a kérdés elsősorban Miloš Vučevićre, az SZHP elnökére, valamint Weberre, továbbá olyan vezetőkre tartozik, mint a lengyel miniszterelnök, Donald Tusk, vagy a görög kormányfő, Kiriákosz Micotákisz, „és sok más befolyásos személyiségre az EPP-ben”.
Manfred Weber az Európai Parlament szeptember 9-i plenáris ülését megelőzően, amelynek egyik napirendi pontja a szerbiai tüntetésekkel szembeni rendőri erőszak alkalmazása volt, kijelentette: az SZHP jövőjéről az EPP-ben a következő napokban vitát tartanak.
– Erről megosztottak a vélemények az EPP-ben. Figyelemmel kísérjük a szerbiai helyzetet és tisztában vagyunk a fejleményekkel. Az Európai Néppárt nem huny szemet az események felett. A vezetők figyelik Vučić elnököt és az SZHP-ét, és a következő napokban napirendre tűzik a kérdést – fogalmazott Weber.

Nyitókép: Manfred Weber bejelentette, hogy napirendre tűzik az SZHP helyzetének megváltoztatásának kérdését (Fotó: Beta)