Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke szégyenletesnek és botrányosnak nevezte az újvidéki bíróság döntését, amely értelmében szabadon engedtek három aktivistát, akiket az alkotmányos rend megdöntésének kísérletével gyanúsítanak.
Vučević Instagram-bejegyzésében azt állította, hogy a bíróság kizárólag a blokádot folytató csoportok nyomása és fenyegetései miatt hozta meg ezt a döntést.
– Ismét megerősítést nyert, hogy nemcsak térdre estek, hanem a blokád szervezői és finanszírozói előtt hajlonganak, és szinte minden kívánságukat teljesítik. Már elmondtam, mit gondolok az ilyen gerinctelen bírákról. Elfogadhatatlannak tartom, hogy huligánok és bűnözők az utcán érvényesítsék az igazságszolgáltatást – fogalmazott Vučević.
Mint ismert, az újvidéki Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezte Mladen Cvijetić, Srđan Đurić és Davor Stefanović előzetes letartóztatását, és elrendelte a házi őrizetüket.

Nyitókép: Beta