Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke kijelentette, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy Aleksandar Vučić államfő teljesítse a tiltakozó egyetemisták követelését, és rendkívüli parlamenti választásokat írjon ki. Hozzátette azonban, hogy ehhez szükséges, hogy a fiatalok közvetlenül Vučićhoz forduljanak.
A Pink televízió vendégeként Brnabić úgy nyilatkozott, szerinte nem helyénvaló, hogy az egyetemisták eddig „nem illetékes intézményként” emlegették az államfőt.
Arra a kérdésre, hogy mit gondol Vučić moszkvai látogatásáról, elmondta, hogy támogatja a szerb elnök döntését, miszerint Oroszországba utazott a Győzelem Napja alkalmából rendezett díszszemlére. Hangsúlyozta továbbá, hogy minden európai vezetőnek tiszteletben kellene tartania Oroszország áldozatát a második világháborúban – közli a 021 hírportál.

Nyitókép: Beta