2024. május 9., csütörtök

Az emberiségért, a szabadságért és a békéért

A fasizmus feletti győzelemről való megemlékezést az aktuális politikai állásfoglalás terhelte

A fasizmus feletti győzelemről május 9-én koszorúzással emlékeztek meg országszerte. A légierő repülőgépei több város felett húztak el ennek jegyében. A győzelem napjának megünneplésén részt vevő koszorúzó kormánytagok rámutattak, ezen a napon azokra emlékezünk, akik álmaikat és jövőjüket adták azért, hogy ma szabadok legyünk és békében éljünk.

Európa több országában már vasárnap megemlékeztek erről a napról, Szerbiában is ekkor felvonták Szerbia zászlaját, elhangzott az ország himnusza, majd Aleksandar Vučić elnök írott parancsának felolvasását követően a Szerb Katonaság a Kalemegdan várfalairól ágyúkból leadott díszlövésekkel emlékezett a fasizmus feletti győzelemre.

A Németország feltétel nélküli megadását 1945. május 7-én írták alá, ami közép-európai idő szerint május 8-án 23 óra 1 perckor lépett életbe. Ekkor Moszkvában már május 9-e volt. A Szovjetunióban hagyományosan mindig május 9-én volt a győzelmi felvonulás és a legtöbb szovjet utódállam megtartotta ezt a szokást, és Szerbia is május 9-én ünnepli.

Hétfőn Belgrádban az államvezetés és a legmagasabb katonai képviselet a belgrádi felszabadítóknak állított emlékegyüttesen helyezték el az emlékezés virágait. A köztársasági képviselőházat Ivica Dačić, a parlament leköszönő elnöke képviselte, illetve koszorút helyezett el még Aleksandar Vulin belügyminiszter, Darija Kisić Tepavčević szociális védelmi és veteránügyi miniszter, Belgrád város nevében pedig Andrej Mladenović polgármestersegéd.

A megemlékezésen jelen volt Alekszandr Bocsan-Harcsenkó, Oroszország belgrádi nagykövete, és a kazahsztáni és a fehérorosz nagykövetség is képviseltette magát.

Koszorút helyeztek el az Avalán, az Ismeretlen hős szobránál is, ahol az emlékkönyvbe Darija Kisić Tepavčević miniszter azt írta: ezen a napon a győzelmet ünnepeljük, a szabadságot, a bátorságot és a hősiességet. Azokra emlékezünk, akik álmaikat és a jövőjüket adták azért, hogy ma békében, szabadon élhessünk.

A belgrádi Újtemetőben Aleksandar Vulin azoknak a belügyminisztereknek a sírjánál is megemlékezett, akik az ország első antifasiszta belügyminisztereinek számítanak: Aleksandar Leka Ranković és Slobodan Penezić Krcun sírjánál helyezte el az emlékezés virágait. Alkalmi beszédében kiemelte, ezek az emberek voltak azok, akik a megfelelő oldalra állították az országot, a győztesek közé. Az életükkel és az áldozataikkal bizonyították, hogy a szerb nép békeszerető, amely nem enged a nagyobb erők fenyegetéseinek és feltétel nélkül küzd a saját szabadságáért.

Nebojša Stefanović védelmi miniszter a fasizmus feletti győzelem napjának, és egyben Európa napja alkalmából azt üzenete, hogy Szerbia két fontos dátumról emlékezik meg: az ország hősi történelméről, a győzelemről emlékezik meg, de a jövőnkről sem feledkezhet meg, amit a leszármazottainknak szeretnénk örökül hagyni.

– A világtörténelemben feljegyezték, hogy a kis szerb nép határozott nemet mondott Hitlernek és a gonosz erőinek. Drágán megfizetett azért, hogy a történelem helyes, a számunkra egyedüli elfogadható oldalát választotta. A II. világháborúban a világ egyik legmeggyötörtebb nemzete voltunk, de egy pillanatra sem adtuk fel az emberiségért, a szabadságért és a békéért vívott harcot – mondta Stefanović, majd hozzátette: – Az igazságosság, a szabadság és a haza iránti szeretet továbbra is Szerbia és polgárai számára a legmagasabb eszmét képviseli. Egy örökség, amit őseink hagytak ránk – hogy megőrizzük a drágán kivívott szabadságot – hangsúlyozta, majd hozzáfűzte, Szerbia továbbra is Európában, az EU tagjaként látja magát.

A Halhatatlan ezred belgrádi felvonulásán – amelyet az orosz nagykövetség szervezett – egy Putyin-más és a Z betű is megjelent (Fotó: Beta)

A Halhatatlan ezred belgrádi felvonulásán – amelyet az orosz nagykövetség szervezett – egy Putyin-más és a Z betű is megjelent (Fotó: Beta)

Két év szünet után Belgrádban megtartották a Halhatatlan ezred rendezvényt is, amelyet 2016 óta tartanak a főváros utcáin. Ezúttal azt üzenték, hogy Szerbia és Oroszország a történelemben mindig a megfelelő oldalon álltak, emelte ki a felvonulásban résztvevő Oroszország belgrádi nagykövete és Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója, valamint Ivan Kostić, a Dveri vezetőségi tagja mellett lépdelő Nenad Popović tárca nélküli miniszter. Mint ahogy arról az N1 televízió beszámolt, a tárca nélküli miniszter kiemelte, a II. világháborúban nagyszüleink az orosz testvéreinkkel arattak győzelmet.

A felvonuláson résztvevő polgárok Vuk Karadžić szobrától indultak meg az Újtemetőig, a Belgrádot felszabadítók szobráig, ahol a békés séta véget ért. A felvonulók többsége a világháborúban odaveszett felmenőjük képét vitte magával, hiszen a felvonulás az ő emléküket szolgálja. A felvonulók között akadtak olyanok, akik a Belgrád Halhatatlan ezrede feliratot tartalmazó transzparens mellett magukkal vitték Vlagyimir Putyin teljes alakos kartonképét, és az ukrajnai háborúban elhíresült Z betűt is. Közben azt kiáltozták: „Hurrá! Éljen Oroszország! Éljen Putyin!”

Az oroszpárti megnyilvánulásokra a kormánytagok közül senki sem reagált.

A Halhatatlan ezred Nišben is menetelt. Előzőleg koszorúkat helyeztek el a Vörös hadsereg elesett harcosainak emlékhelyénél, akik 1944 novemberében Niš közelében amerikai repülők bombázásában vesztették életüket (Fotó: Beta)

A Halhatatlan ezred Nišben is menetelt. Előzőleg koszorúkat helyeztek el a Vörös hadsereg elesett harcosainak emlékhelyénél, akik 1944 novemberében Niš közelében amerikai repülők bombázásában vesztették életüket (Fotó: Beta)