A Novi Beograd férficsapata sorozatban harmadszor hódította el a szerb kupagyőztesnek járó trófeát, miután a futaki döntőben 12:7-re felülmúlta a Šabac csapatát. Bár a Radnički elleni döntő „nyomai” a mérkőzés elején még látszottak a fővárosiakon, a folytatásban szervezett és fölényes játékkal végül érvényesítették a papírformát.
A Šabac egyértelműen jobban kezdett, az első negyedet 3:2-re még megnyerte, ezt követően azonban a Novi Beograd hamar átvette az irányítást. A belgárdi alakulat kiemelkedően használta ki az emberelőnyöket, miközben a védelem szinte teljesen kikapcsolta a Šabac centereit. Ćuk hozta a tőle megszokott fontos gólt a 3:3-as egyenlítéshez, majd Gladović találata először juttatta vezetéshez a belgrádiakat. A félidő előtti hajrában Vasić és Sulc is eredményes volt, így 6:4-es előnnyel fordult a címvédő. A második félidőben már nem volt kérdés a győztes kiléte. A Novi Beograd világosan felépített taktikával távoli lövésekre kényszerítette a Šabacot, Glušac pedig magabiztosan hárított. Elöl Gladović újabb két góllal növelte a különbséget, majd Lukić emberelőnyből is betalált. A belgrádi csapat 10:5-tel vonult a zárónegyedre, gyakorlatilag bebiztosítva a kupagyőzelmet. Az utolsó nyolc perc már csak formalitás volt. A Novi Beograd megőrizte előnyét, és magabiztos sikerrel ünnepelhette harmadik egymást követő kupadiadalát. A siker különleges jelentőséggel bír, hiszen ez volt az első kupagyőzelem a Slavko Gak–Aleksandar Šapić edzőpáros irányítása alatt. A torna legértékesebb játékosának járó díjat Miloš Ćuk vette át Viktor Jelenićtől, a Szerb Vízilabda-szövetség elnökétől.
A nőknél nem volt kérdés, a hazai porondon immáron évek óta egyeduralkodó Vojvodina domináns játékkal húzta be sorozatban hatodik kupagyőzelmét. A székvárosiak a fináléban 17:3 arányban győzték le a Palilula együttesét. Az eredmény önmagáért beszél, az újvidékieknek jelenleg nincs valódi riválisuk a szerb női vízilabdában. A mérkőzés legjobbja Anja Švec volt, aki öt gólt szerzett.
Eredmények, szerb kupa, férfiak, a döntő: Šabac–Novi Beograd 7:12. Elődöntő: Radnički–Novi Beograd 9:10, Šabac–Sava 16:3. Nők, a döntő: Palilula–Vojvodina 3:17. Elődöntő: Vojvodina–Crvena zvezda 22:4, Palilula–Partizan 12:7.
Női Bajnokok Ligája, 3. forduló, A csoprot: Alimosz–UVSE 4:14, Olimpiakosz–Dunaújváros 16:8. Az állás: Olimpiakosz 9, UVSE 6, Dunaújváros 3, Alimosz 0 pont. B csoport: Sabadell–Mataro 7:12, Orizzonte–Terrassa 13:9. Az állás: Mataro 9, Sabadell 5, Orizzonte 4, Terrassa 0 pont. C csoport: Spandau–FTC 8:21. A Rapallo–Vouliagmeni találkozót este játszották. Az állás: FTC 7, Vouliagmeni 5, Rapallo 3, Spandau 0 pont. D csoport: Sant Andreu–Roma 13:10, Eger–ZV De Zaan 13:17. Az állás: Sant Andreau 9, Roma 6, Zv De Zaan 3, Eger 0 pont.


