Az írott szó rangja és méltósága

Az 1944 őszén kezdődött partizánterror kivégzésekkel, az üldözéssel és a haláltáborokba történt deportálásokkal szinte maradéktalanul fölszámolta a Délvidék magyar értelmiségét is. Muhi János író, újságíró és lapszerkesztő – akit az 1944-ben megjelent Zombor története című monográfiája a legkiválóbb történetírók sorába emelt – a hadifogságból hazatérve szülőfalujában, Moholon kétkezi munkával keresett megélhetést. 
A Délvidék 1941 áprilisában az anyaországhoz történt visszacsatolását követően, a közélet újjászervezésének keretében 1941. április 29-én az egykori Bács-Bodrog vármegye közigazgatási központjában, Zomborban Délvidék címmel új politikai napilap jelent meg. A lapot főszerkesztőként – egyben kiadó- és laptulajdonosként – Illés Sándor jeles újságíró és elbeszélő felügyelte, mellette felelős szerkesztőként Muhi János neve szerepelt a címlapon.
Muhi János született újságíró volt, jó tollú zsurnaliszta – írta a zombori Délvidék hírlap munkatársáról Életrajzi kalauzának második kötetében Kalapis Zoltán. Érettségi bizonyítvánnyal a zsebében 1931-ben, 18 évesen jelentkezett a zombori Új Hírek szerkesztőségében. Két évvel később, 1933-ban már ő szerkesztette a lapot, s írta hétről hétre a táj emberének életéről szóló beszámolókat. Emellett a közösségi szolgálat igényétől fűtve, sorra jelentek meg a nagyobb lélegzetű szociográfiai, gazdasági és helytörténeti munkái is. A Jugoszláviai Magyar Könyvtár Városok, falvak című kétkötetes gyűjteményében az Adáról, Moholról és Péterrévéről írt riportjaival szerepelt, a Kisebbségi Könyvtár sorozatban pedig 1938-ban megjelent A jugoszláviai magyarság gazdasági megszervezése című tanulmánya. 
Írásai a Délvidék lapjain rendszeresen a teljes név aláírásával jelentek meg, de az ő alakját kell látni az (m. j.) és az (m.) jelzetekben is. Mindamellett gyakori szerzője lehetett a névtelenül megjelent, napi aktualitásokról szóló vezércikkeknek is. Első, bemutatkozó írása a Babonák között a bölcsőtől a sírig című kétrészes elbeszélés volt, amely a Délvidék 1941. május 9-ei és 1941. május 10-ei számában jelent meg. (m. j.) jelzettel jelent meg a Sebesült és halott könyvek között a szabadkai városi könyvtárban című riportja (1942. október 17.), s minden valószínűség szerint Muhi János alakját kell látni az (m.) jelzettel 1942. október 27-én, 1942. október 28-án és 1942. október 29-én napvilágot látott Bácsalmási képeslap című, háromrészes faluriportja mögött is.
Muhi János felettébb sokoldalú újságírói munkásságának egyik legkiválóbb terméke az Egy lángeszű mérnök alkotása megváltoztatta Bácska képét – 150 éves a Ferenc csatorna című tanulmánya 1943. május 4-én jelent meg a Délvidékben. „Százötven esztendővel ezelőtt egy lángeszű mérnök alkotni vágyása olyan nagyszabású műszaki alkotással ajándékozta meg a Bácskát, amely teljesen megváltoztatta ennek a gazdag, ősi magyar tartománynak a képét: megszületett a Ferenc csatorna hálózata, amely egyik jelentős, bár még ma sem eléggé kihasznált forrása Bácska anyagi jólétének. Ez a mesterséges vízi út áldást hozott a Bácskának a múltban, és a fejlődés hatalmas lehetőségeit ígéri a jövőre nézve is” – írta tanulmánya bevezetőjében a szerző. Rámutatott, a Ferenc-csatorna jelentősége igen sokoldalú: olcsó és jó közlekedési útvonalat biztosít az áruforgalomnak, ugyanakkor vízlevezető csatornahálózat, és egyúttal az öntözéses földművelés előmozdítására alkalmas víztároló medence. A csatornának köszönhető, hogy Bácska gyáripara, gabonakereskedelmi gócpontjai a partjai mentén fejlődtek ki, virágoztak fel, és a csatorna adta lehetőségek magyarázzák meg azt is, miért fejlődött Bácska az ország legnagyobb ipari növényeket termelő vidékévé. „A csatornaháló jelentőségét bizonyítja az a körülmény, hogy a leggazdagabb bácskai községek a partjai mentén terülnek el. Közvetve az egész Délvidék, sőt az egész ország érzi ennek a 236 kilométer hosszú vízi útvonalnak a hasznát.” Ez az áldást hozó mesterséges vízi út Kiss József néhai kincstári főmérnök és építészeti igazgató műve.
Muhi János ezt követően is írásaiban vissza-vissza tért a vizek világába, a Délvidék 1943. május 1-jén közölte Így élnek a bezdáni hajósok – Nem nehéz a hajós élet, csak meg kell szokni című kiváló riportját. Újságírói figyelemért azonban nem kerülték el a bácskai magyarság társadalmának újjáépítési problémái sem, (m. j.) jelzettel jelent meg A Délvidék pótolta a hiányokat című, a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség újjászervezéséről és az új feladatok megfogalmazásáról szóló beszámolója. Írásában voltaképpen Tolnay Jánosnak, a DMKSz népművelési osztálya vezetőjének éves beszámolóját értékelte. „Örömmel állapítjuk meg, hogy a DMKSz népművelési osztálya széleskörű és nagyon hasznos munkát fejt ki a Délvidéken és elősegíti, hogy ezen a néprajzilag tarka területen az önálló magyarság visszahódítsa magának azt a helyet, mely méltán megilleti.”
Muhi János az 1944-ben megjelent Zombor története című monográfiájában a teljes fényében rajzolta meg Bács-Bodrog vármegye felettébb gazdag történelmi múltjának polgári korszakát. A vármegye művelődési intézményeinek sorában 1844-ben első volt az a Széchenyi István által alapított Nemzeti Kaszinó mintájára létrehozott Nemzeti Olvasókör, amely a forradalom és szabadságharc előtti években az egész társadalmi élet irányítója, és a „nemzeti gondolat fáklyahordozója” volt. Egy évvel később alakult meg a Szerb Olvasókör, a ma is működő Čitaonica. A városi könyvtárat 1857-ben Bieliczky Károly pénzügyigazgatósági számtiszt könyvszeretete hozta létre, a város azonban 1859. szeptember 19-én saját kezelésébe vette át. A Bács-Bodrog Vármegyei Történelmi Társulat 1883-ban alakult meg, amely elsőként törte meg „a szellemi közönyt”, és felbecsülhetetlen értékű munkásságával föltárta a megye történelmi múltjának fontos részleteit. „Ez az egy egyesület több eredményt ért el egyedül, mint más egyesületek százai” – fogalmazott Muhi János. Az 1878. július 7-én Radics György programjával indult Bácska című hetilap rövid idő alatt országos ismertségre tett szert, a megjelenésének első két évtizedében magasan kiemelkedett az akkori vidéki lapok közül.
Muhi János 1941 és 1944 között szerkesztette a Délvidék című lapot, a háború végén őt is mozgósították, úgyhogy a nagy világégés után az egyik dániai fogolytáborból vetődött haza, és szülőfalujában, Moholon táskásként kereste kenyerét. A kiváló kollégájának és pályatársnak, Herceg Jánosnak többszöri közbenjárására 1959-ben került vissza az újságírásba, a Magyar Szó szabadkai munkatársa lett. Pályájáról az 1979-ben Szabadkán megjelent Mesélő múlt című emlékiratában adott számot.