2024. május 10., péntek

Vučić: Aggódom a Pristinából érkező fenyegetések miatt

Aleksandar Vučić államfő csütörtökön úgy fogalmazott, a hivatalos Belgrád abban bízik, hogy magas szinten folytatódik a Pristinával folytatott dialógus, de aggódik a brüsszeli megállapodásban foglaltak teljesítésének a halogatása, és a „fenyegetések” miatt is, amelyek szerinte naponta érkeznek Pristinából.

Mint mondta, ezt közölte Miroslav Lajčákkal, az EU Belgrád és Pristina közötti dialógussal foglalkozó különmegbízottjával is, akivel tegnap folytatott megbeszélést.

Az államfő az amerikai szenátorokkal a minap folytatott tárgyalásáról is beszélt, és elmondta, hogy ezeken összetett és fontos témákat vitattak meg, és megismételte nekik az ukrán válság kapcsán képviselt szerbiai álláspontot.

Hozzátette, hogy a konfliktus sokáig eltarthat, és negatív következményeit egész Európa és a világ is érzékelni fogja. Úgy fogalmazott, hogy Szerbia nagy árat fizet azért, hogy nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben.