2024. május 9., csütörtök

Mise Pásztor István lelki üdvéért

A VMSZ elnökének hozzátartozói, barátai, munkatársai és tisztelői vettek részt a hathetes misén

A szabadkai Szent Teréz-székesegyházban tartották meg a hathetes misét Pásztor István emlékére. Pásztor István, aki 2007. májusától haláláig volt a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, rövid, súlyos betegség után 67 éves korában október 30-án hunyt el. A Tartományi Képviselőház történtének leghosszabb ideig hivatalban lévő elnöke volt, 2012-ben, 2016-ban, majd 2020-ban is megválasztották erre a tisztségre. Pásztor Istvánnak 2021-ben Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést adományozta a vajdasági magyarság érdekében több évtizede fáradhatatlanul végzett szolgálata, valamint a magyar-szerb megbékélési folyamatban, és a két ország kapcsolatrendszerének megerősítésében betöltött példaértékű szerepe elismeréseként. Kevesebb, mint egy évvel később, 2022. februárjában az államiság napján Aleksandar Vučić szerb államfő a szerb–magyar kapcsolatok építéséért a Gyertyaszentelő-napi érdemrend első fokozata állami kitüntetést adományozta Pásztor Istvánnak, aki az első vajdasági magyar politikus volt, aki átvehette ezen, egyik legmagasabb rangú szerbiai állami kitüntetést.

A Szent Teréz-székesegyházban hozzátartozói, párttársai, munkatársai és tisztelői imádkoztak Pásztor István lelki üdvéért. A misét Ft. Palatinus István, a magyarkanizsai Szent Őrangyalok római katolikus templom plébánosa celebrálta.

 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

– Nem véletlen az emberi élet ezen a földön. Az embernek van rendeltetése, van küldetése. A küldetést a Jóisten jelöli ki. Ha megtaláljuk, ha benne vagyunk ebben a küldetésben, akkor az egész életünk egy teljesség, akkor a mi életünk nem hiábavalóság. (…) Pásztor Istvánnak a Jóisten kijelölte a helyét. Kijelölte ezt az időt, hogy itt szülessen közöttünk, és hogy a mi nagyunkká legyen. Meghallotta ezt az isteni bátorítást, abból a hangból, ami mi mindannyian vagyunk. Meghallotta azt, hogy merjen küzdeni, ne csak önmagáért, ne csak egy kis, szűk közösségért, hogy merjen nagy áldozatot vállalni, merjen előre menni, utat törni, tanulni és adni. (…) Az élet legegyszerűbb, legmarkánsabb üzenete: megtanulni búzaszemmé lenni, amelyben óriási erők feszülnek, az élet, a kenyér, a jövő, a jelen, mindennek az értelme. Ha kész a búzaszem önmagát adni, ha kész meghalni, nem marad egyedül, megsokszorozódik, új kalászok fakadnak belőle, új búzaszemek, de hagynia kell magát, hogy megőröljék, hogy összetörjék, hogy kenyér lehessen, másoknak pedig kalács. Így is átgondolhatjuk Pásztor István Elnök Úrnak az életét. Aki hagyta, hogy búzaszem legyen, aki alázatosságában soha nem törekedett mindenek feletti hatalomra – fogalmazott Ft. Palatinus István.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele