2024. május 9., csütörtök

Stabil, virágzó régióra számítanak

Miroslav Lajčák: Elvárjuk, hogy Belgrád és Pristina is eleget tegyen a vállalt kötelezettségeknek

Nehéz tárgyalás volt az ötökkel. Hiszem, hogy a következő időszakban megtaláljuk a kiutat a válságból. A napokban fontos találkozókra számítok Brüsszelben – írta Aleksandar Vučić szerb elnök a közösségi oldalán, a zárt ajtók mögött zajlott tanácskozás után.

A nagy ötök azért érkeztek a Balkánra: először Pristinába, majd Belgrádba, hogy felélesszék és rendes útra tereljék a két fél közötti párbeszédet. Miroslav Lajčák, az EU párbeszédért felelős különmegbízottja a találkozókat követően kihangsúlyozta, hogy a párbeszédnek nincs alternatívája, majd kijelentette, Szerbiának és Koszovónak nincs európai jövője, ha nem normalizálják kapcsolataikat, és nem hajtják végre az eddigi megállapodást.

A mintegy két órát tartó, a nyilvánosság elöl elzárt belgrádi beszélgetésen Miroslav Lajčák mellett jelen volt Gabriel Escobar, az amerikai államtitkár segédje és az USA nyugat-balkáni különmegbízottja, Emmanuel Bonne, Franciaország elnökének külpolitikai és biztonságpolitikai tanácsadója, Jens Plötner, Németország kancellárjának tanácsadója és Alessandro Cattaneo, Olaszország elnökének diplomáciai tanácsadója.

A megbeszélést követően Lajčák az újságíróknak elmondta, látogatásuk a közelmúlt eseményei fényében történt, azt kutatták, miként lehetne előrelépni a helyzet normalizálásában és deeszkalációjában, és betartani a korábbi megállapodást. Az EU különmegbízottja kihangsúlyozta, az ötök határozottan elítélik a szeptember 24-i, a koszovói rendőrség elleni támadást Banjskában, és – mint mondta – minden elkövetőt bíróság elé kell állítani. Mindannyian elvárják Szerbia teljes körű együttműködését ezzel kapcsolatban.

 

Miroslav Lajčák, az EU párbeszédért felelős különmegbízottja (Fotó: Beta/AP)

Miroslav Lajčák, az EU párbeszédért felelős különmegbízottja (Fotó: Beta/AP)

Miroslav Lajčák, az EU párbeszédért felelős különmegbízottja hozzátette, hogy a vezetők felelősséggel tartoznak állampolgáraik iránt, és Belgrádnak és Pristinának is a kapcsolatok normalizálásán kell munkálkodni.

– Ezt az üzenetet továbbítottuk Vučić elnöknek. Szerbia és Koszovó az idén februárban és márciusban is megállapodást kötött. Arra számítunk, hogy mindkét fél teljesíti az új és a régi megállapodásokból fakadó kötelezettségeit – mondta Lajčák, majd bejelentette, a párbeszéd folytatása az uniós külügyminiszterek hétfői ülésének napirendjén lesz, de az Európa Tanács is foglalkozik ezzel a kérdéssel.

– Már sokszor elmondtuk, sem Szerbiának, sem Koszovónak nincs európai jövője kapcsolataik normalizálása és az elfogadott normalizációs megállapodások végrehajtása nélkül. Egy stabil, virágzó és európai nyugat-balkáni régiót szeretnénk látni, ám ennek megvalósulásához kulcsfontosságú a párbeszéd. Vučić elnökkel és Aljbin Kurti miniszterelnökkel folytatni kívánjuk a megbeszéléseket a következő napokban is – zárta Lajčák.

Az ötök belgrádi látogatásuk előtt Albin Kurtival, Koszovó miniszterelnökével tárgyaltak Pristinában. Ezután Lajčak többek között arra mutatott rá, hogy az EU-nak és az USA-nak is tervei vannak a párbeszéd folytatására, de nem tértt ki részletezésükre. Kiemelte ugyanakkor Albin Kurti felelősségét abban, hogy a kapcsolatokban előrehaladás történjen, ha Koszovó az európai úton szeretne továbblépni, s ennek érdekében mihamarabb el kell kezdeni a szerb községek közösségének megalakítását. A szeptember 24-i, banjskai események világossá tették, hogy a viszonyok normalizálása sürgetőbb, mint valaha. Bármilyen késedelem elfogadhatatlan – szögezte le Lajčák.

Albin Kurti a találkozó után nyomatékosította, hogy a párbeszédben új megközelítésre van szükség. A helyi médiának adott nyilatkozatában kiemelte: Koszovó biztonsága érdekében a legfontosabb és sürgető kérdés, hogy a szeptember 24-i, banjskai incidens után Szerbiát a terrortámadás miatt megbüntessék, hogy a támadások ne ismétlődjenek meg.

Aleksandar Vučić tegnap a Pink televízión tett vendégszereplése során közölte, hogy az ötökkel folytatott tárgyalás részleteiről nem tud beszámolni, de Szerbia számára ezek a beszélgetések taktikai szempontból nehezek voltak, és mint minden tárgyalásnak, ennek is az volt a végső célja a nyugati diplomaták részéről, hogy Szerbia elismerje Koszovó függetlenségét. Az államfő ugyanakkor kihangsúlyozta, az államvezetés mindent megtesz azért, hogy megőrizze Szerbia területi integritását.

– Meg kell maradnunk a racionalitás talaján, tisztában vagyunk azzal, hogy sem Amerika, sem az európai országok többsége nem fogja megváltoztatni álláspontját Koszovó függetlenségével kapcsolatban, majd bejelentette, csütörtökön Brüsszelbe utazik, hogy folytassák a megkezdett tárgyalásokat.

 

Nyitókép: Alessandro Cattaneo, Emmanuel Bonne, Miroslav Lajčák, Aleksandar Vučić, Gabriel Escobar és Jens Plötner (Fotó: Beta/AP)