2025. július 10., csütörtök

Parlagfű a város központjában?

ZOMBOR

A Liberális Demokrata Párt zombori aktivistái a minap parlagfűmezőre figyeltek föl a város központjában, de azt később lekaszálták az illetékesek. A nem rendkívüli jelenséggel kapcsolatban sajtótájékoztatót tartott a párt környezetvédelmi csoportja.

– A Köztársasági Környezetvédelmi Ügynökség tavaly kimutatta, hogy augusztusban Szerbia területén Szabadkán és Zomborban volt a legnagyobb a parlagfű pollenjének koncentrációja, most pedig a város szívében is találkoztunk a gyomnövénnyel – mondta Maja Pavličić okleveles ökológus, az LDP környezetvédelmi csoportjának koordinátora. – Talán nem nevezhetjük felelősnek azt a városvezetést, amely a lakosság egészségét károsító parlagfű folyamatos, megfelelő időben történő irtása helyett megengedi, hogy a gyomnövény az óvoda mellett burjánozzon, miközben alig 300 méterre tőle szökőkutat épít és csinosítja a főutcát? Mindezt fél évvel a választások előtt teszi, hogy emlékezzünk az eseményre, és meggyőzzön bennünket, hogy van, aki gondját viseli a városnak. Az a tény, hogy egyéb kötelezettségeikről megfeledkeztek, még nem jelenti azt, hogy a polgárok feledékenyek lennének és nem látnák, mi történik köröttük.

– Az európai országok zömében komolyan veszik, és törvénnyel szabályozzák a parlagfű elleni küzdelmet. Magyarországon akár 5000 eurónak megfelelő pénzbüntetéssel is sújtható, aki a magánterületéről nem pusztítja ki ezt az allergiát keltő gyomot. Szerbiában nincsen ilyen törvény, van viszont vonatkozó kormányrendelet, és a várost illetően emellett a városi képviselő-testület is határozatot hozott a parlagfű tartós kiirtásának módjáról, körülményeiről és a foganatosítható intézkedésekről – hallottuk Zvonko Kolić okleveles agrármérnöktől, az LDP mezőgazdasági csoportjának koordinátorától, aki a hathatós intézkedéseket is ismertette.

– Az önkormányzat számára a vonatkozó rendelkezések ellenére mintha nem létezne a parlagfű-probléma – tette hozzá Maja Pavličić. – Megengedhetetlen, hogy az illetékesek csak akkor fognak bele ennek a fölszámolásába, amikor a média figyelmezteti őket a kötelességükre.

Magyar ember Magyar Szót érdemel