Az időjárás teljes igyekezettel azon volt, hogy megakadályozza az idei halfőző verseny megtartását, de a résztvevők bizonyultak kitartóbbnak. A szakadó eső miatt fél órát késett a tűzgyújtás, végül mégis 250 bogrács alatt lobogott a tűz. Igaz, sötét égbolt alatt, hol szemerkélő, hol bőséggel zuhogó esőben, de elkészültek az étkek, amelyeket Aleksandar Subotić, elnök, a Korlátos Turisztikai Egyesület elnöke, Ivan Kovać Kice, a Baracska Ökológiai Tanterem tulajdonosa, Miroslav Božin, a Dunai csárdák c. könyv és tv-sorozat szerzője, Borislav Andrić, az Andrić csárda és az Andrić Szálloda tulajdonosa, valamint Nenad Živanović, a belgrádi Vodenica étterem tulajdonosa összetételű zsűri értékelt és minősített.
A helyezésekből kettő is Monostorszegre került. Első Marin Jager lett, jutalma egy mosógép, a második Nenad Forgić, aki egy női kerékpárt vihetett haza jutalmul, a harmadik díj, egy mikrohullámú sütő pedig Verbászra került, Petar Svilar tulajdonába. Legtöbben napernyő vagy esernyő alatt főzték a hallét, de olyanok is akadtak, akik nem neveztek be a versengésbe, ezért hazavitték a cuccukat, és ott fejezték be a főzést. Hozzáértők szerint az idei Zombori Bogrács a korábbiaknál silányabbra sikeredett, amihez az időjáráson kívül a szervezési mulasztások is hozzájárultak. Az elszánt halfőzők viszont bizonyára nem érezték így, mert az állandó eső mellett is kitartottak hajnali két óráig a Još ovu noć tamburazenekar muzsikája és Ivana Selakov, az Euróvízió Dala szerbiai győztes előadása háttérvokáljának koncertje mellett.
