A zombori fedett uszodát 1979-ben adták át, a nyitott medencék 1981-től működnek. Az olimpiai medencét úgy tervezték, hogy 30 éven át üzemelhet. Mára olyan állapotba került, hogy sürgős beruházással lehet majd csak a továbbiakban is üzemben tartani.
– A legégetőbb gondokat sikerült megoldanunk szezon előtt, így most zavartalanul fürdőzhetnek vendégeink a nyitott medencében és a hozzá kapcsolódó gyermekmedencékben, de kérdés, meddig tartható fenn az állapota – hallottuk Slađana Hernaustól, a városi uszodát és strandot is üzemeltető Soko Sportközpont igazgatónőjétől.
Jelenleg a medence alja jelenti a legnagyobb gondot, ugyanis a fürdőzők mozgása kimozgatja a három évtizeddel ezelőtti szabványok alapján készült létesítmény teknőjét. Két évvel ezelőtt ugyanezzel a problémával szembesültek az uszoda fedett részében is, amit sikerült szanálni. A kültéri uszodában hasonló, korszerű technológiás felújításra lenne szükség.
– Tízmillió dinárt, vagyis mintegy 100 000 eurót kellene beruházni ahhoz, hogy a következő húsz nyári idényben a medence kiszolgálhassa a vendégek igényeit. Az önkormányzatnak szem előtt kell tartania ezt a beruházást, mert különben nyári medence nélkül maradhat a város – mondja az igazgatónő.
Az uszoda és a strand vizét egyébként folyamatosan ellenőrzik, és a hatóság által készített vízelemzési eredményt a bejáratoknál kifüggesztik. A két létesítmény területén egyébként a nyári hónapokban a munkaközvetítő listájáról alkalmazott rokkant dolgozók, valamint a Vuk Karadžić kisegítő iskola kertészeti szakán végzett lányok gondoskodnak a zöldövezet fönntartásáról. Ezzel összesen tizenegy személy számára biztosít a Sportközpont nyári keresetet.
