2024. május 10., péntek

Megnyílt a belgrádi Szerbiai Klinikai Központ új épülete

Négyszáz orvost alkalmaznak, 825 kórházi ágy és 34 műtő várja a betegeket

Vasárnap megnyílt a belgrádi Szerbiai Klinikai Központ új épülete. Ez a legnagyobb és legkorszerűbb felszereléssel ellátott egészségügyi intézmény nem csak Szerbiában, de a kontinens ezen részében is. A létesítmény 86 ezer négyzetméternyi területen fekszik és tizenkét emelete van, valamint 825 kórházi ággyal rendelkezik, amelyből 231 ágyat az intenzív osztályon, 547-et a félintenzív osztályon és 47 ágyat pedig a napi gyógykezelési részlegen helyeznek el. A hosszú folyosón tizenegy műtőterem található a harmincnégyből, amennyi az egész új épületben van.

Aleksandar Vučić államfő az eseményen hangsúlyozta, hogy a létesítmény a régió minden hasonló intézménye közül a legjobb, nemcsak az egykori Jugoszlávia, hanem a keleti országok területén is. A Klinikai Központ új toronyépülete egy hét múlva már fogadja is az első betegeket. Az államfő elmondta, hogy csak napjainkban, amikor új egészségügyi intézményeket látunk, elmondhatjuk, hogy Szerbia mennyit változott és mennyivel más, mint néhány évvel ezelőtt.

– Az egészség döntő fontosságú az emberek életminőségének tekintetében. Az egészség minden ember, minden család számára a legfontosabb. Nemcsak rendezett, tiszta falak, hófehér márvánnyal borított folyosók vannak az épületben, hanem a legjobban és legkorszerűbben felszerelt műtőtermek is – jelentette ki Vučić.

– A projekt megvalósítására 260 millió eurót fordítottunk. Összehasonlításképpen a niši Klinikai Központ felépítése valamennyivel kevesebb, mint 55 millió euróba került – mutatott rá Vučić, majd hangsúlyozta, hogy jelenleg is dolgoznak klinikai központok felépítésén Vajdaságban és Kragujevacon is.

Hozzátette, hogy az új Klinikai Központban négyszáz orvost fognak alkalmazni, habár szavai szerint ez hosszútávon nagy terhet fog jelenteni a költségvetésre, viszont az államnak a polgárok egészsége a legfontosabb.