2025. július 10., csütörtök

Szent László-szobrot szenteltek

BÁCSGYULAFALVÁN

Magyar szentjeinknek egy újabb szobra került felszentelésre tegnap délután, Szent László király napjának vigíliáján, a Magyarok Nagyasszonyának szentelt bácsgyulafalvi (telecskai) templomban.

Az ünnepi szentmisén msgr. Huzsvár László nyugalmazott püspök megáldotta Szent László királyunk egész alakos szobrát. A tartomány egész területéről érkezett lelkészek, valamint a Szent György Lovagrend tagjai is jelen voltak a szentmisén.

A szobor a falu szülöttének, a 75 évvel ezelőtt ebben a templomban keresztelt dr. Szöllősy Vágó Lászlónak az ajándéka, amit az idén márciusban elhunyt felesége, Szöllősy Vágó Veronika emlékére állíttatott.

A XIX. században készült szobrot az ajándékozó a budapesti Ecclesia Kegytárgy- és Könyvesbolt közvetítésével vásárolta, és azt Korhecz Papp Zsuzsanna restaurálta.

A szentmisét követően a püspök megáldotta a helyi Hagyományok Házát is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel