A diákok most is májusban ballagnak, akárcsak korábban, de az idősebbek még emlékeznek rá, hogy két évtizeddel ezelőtt még május az ifjúsági staféta, Josip Broz Tito születésnapja és az ifjúság napja szinonimájaként élt a köztudatban.
A Kommunista Párt zombori városi bizottsága ezekre az időkre kívánt visszautalni tegnapi rendezvényével. A városháza tribünjén fellépett a Šareni vokali gyermekkórus, volt jelképes stafétaátadás és a hangfalakból dőlt a jugonosztalgia.
– Rendezvényünkkel a nemzeti megbékélést támogató zombori polgárokat kívántuk megszólítani, akik népeink és nemzeteink újbóli egyesülésében, békés együttélésében látják a jövőjüket. Arra az időre kívánunk emlékezni, amikor szabadon és jól éltünk, amikor nem kellett rettegni a jövő, a személyes megélhetés és szabadság miatt. Azok többsége, akik a nyugati életre áhítoztak, romlásba vitték az országot, amit a bűnözők és politikusok kifosztottak és korrumpáltak, így nem csoda, hogy a húsz évvel ezelőtti világ nosztalgiát kelt bennünk. Egyre többen ismerik föl Tito érdemeit és azt, hogy nem minden rossz és gonosz gyökerezik a kommunizmusban – hallottuk Jasmina Štrbactól, a Kommunista Párt zombori városi bizottságának titkárától.
A zombori ifjúság napja rendezvényen mintegy százan jelentek meg, zömmel kíváncsiságból, de volt, aki hangosan skandálva éltette Tito elvtárs emlékét.
