2025. július 10., csütörtök

Munkahelyteremtő vízi turizmus

A folyókról és a csatornákról tartottak fórumot Bezdánban
A Bácskai Nagycsatorna (fotó: Fekete J. József)

Akár 15 000 új munkahely nyílhatna, ha Szerbiában komolyabban vennék a vízi közlekedést és vízi turizmust – hangzott el egyebek mellett a napokban megtartott bezdáni nemzetközi tanácskozáson. A számos felszólaló ennek kapcsán arról panaszkodott, hogy a törvényi szabályozás rossz, a vízi közlekedés pedig szinte teljesen elsorvadt az országban. Az adminisztráció külön akadályokat gördít a nautikus idegenforgalom elé, amire helyi példát hoztak fel a fórum részvevői. Bezdánban ugyanis fél évszázada létezik kikötő, de soha nem jegyezték be hivatalosan, ennélfogva a Dunán közlekedő hajók itt még ivóvizet sem vehetnek föl, noha a szükséges infrastruktúra megvan hozzá.

A belgrádi Dunavski propeler, a bezdáni Vikend turisztikai és az Ózon környezetvédelmi szervezet által rendezett tanácskozáson kijelölték a vízi turizmus fejlesztése érdekében tehető további feladatcsoportokat. Ezek közé tartozik a bezdáni hajózsilip és a hajózási útvonalak revitalizálása, a vonatkozó előírások megvitatása, valamint a batinai csata múzeumának újbóli megnyitása, és a víz alatti építészet első dunai múzeumává való átalakítása, ami mellett megőrizné eredeti tartalmát is. A prioritások között szerepel a nemzetközi környezetvédelmi iskola működtetése is. Noha nem került a kiemelt feladatok közé a Béreg–Hercegszántó határátkelőhely kibővítésének és átkategorizálásának kérdése, a fórum részvevői ezt is lényegesnek tartják.

A szervezők ugyan a fórum programjába illesztették a bezdáni hajózsilip revitalizálásának tervbemutatóját, de a tervet készítő belgrádi Energoprojekt májusra halasztotta a terv nyilvánosság elé tárását. A soinfo.org internetes hírportál nem hivatalos értesülései szerint a Bácskai Nagycsatorna hajózsilipjének felújítása a tervekkel és a munkálatokkal együtt akár kétmillió euróba is kerülhet.

A szerbiai, a magyarországi és a horvátországi vendégeken kívül a fórumon részt vettek a tartományi és a köztársasági illetékesek, a zombori önkormányzat képviselői viszont nem, így a tanácskozás részvevői éppen a vízi turizmust illető helyi tervekről nem kaptak tájékoztatást.

Magyar ember Magyar Szót érdemel