2025. július 10., csütörtök

A zomboriak pénze maradjon a városban!

Ivókút készül a zombori főutcán. A jövedelemadó jelentősebb arányú visszaszármaztatása után újabb építésekre, szépítésekre is jutna. (fotó: Fekete J. József)

A G17 Plusz zombori aktivistái a hét elejétől mintegy ezer aláírást gyűjtöttek össze azon követelésük támogatására, amivel a köztársasági képviselőházban azt szeretnék elérni, hogy a Zomborban adó fejében befolyó összeg nagyobb része a városban maradjon, és azok javát szolgálja, akik megkeresték. A G17 Plusz azt indítványozza, hogy a jövedelemadóból befolyó bevétel 80 százaléka kerüljön vissza a városba. Ez az összeg a párt számításai szerint éppen kétszerese lenne a jelenleg Zomborban maradó adóbevételnek. Ha a kezdeményezés meghallgatásra talál, a város költségvetési bevétele már az idén 241 millió dinárral növekedhetne.

Az aláírásgyűjtés szervezői szerint ebből a közel 2,5 millió eurót kitevő összegből például 20 kilométer helyi jellegű utat, vagy 40 kilométer vízvezetéket, tizennégy óvodát, nyitott úszómedencét, három korszerű általános iskolát, öt, egyenként 90 méter hosszú hidat, 80 sportpályát lehetne építeni, de utazási kedvezményt kaphatnának az ingázó diákok, növekedhetnének az ösztöndíjak, javulhatna a város kulturális kínálata, vagy éppen gyarapodhatna a fiatalok programjait finanszírozó költségvetési keret.

Az aktivisták a jövő hét végéig gyűjtik az aláírásokat a város központjában.

Magyar ember Magyar Szót érdemel