2025. július 10., csütörtök

Azonnal talpra kell állítani a Zombori Rádiót

Miroslav Vasin: Az első feladat a folyószámla zárolásának feloldása

A Zombori Rádióban több mint egy hónappal ezelőtt kikapcsolták az áramot, és csaknem ennyi idő múlott el azóta, hogy az igazgatóbizottság elnöke, Andrija Penzeš Újvidéken megbeszélést kezdeményezett a munkaügyi, valamint a tájékoztatási titkárság, a Vajdasági Rádió és Televízió és a nyugat-bácskai községek képviselőivel a rádió sorsának megoldása érdekében.

A második összejövetelre tegnap délután került sor Zomborban, ahová Miroslav Vasin munkaügyi titkár azzal az elhatározással érkezett, hogy konkrét döntést kell hozni, fontosnak tartja-e a régió négy községe a helyi, regionális és tartományi szempontból kiemelt szerepkörű Zombori Rádió fennmaradását. Amennyiben igen, nyomban reagálni kell megmentése érdekében, amennyiben pedig nem, nincs mit tenni, sorsára lesz hagyva. Miután a körzetvezető, Zombor város és Apatin község vezetői feltétlen támogatást ígértek, Hódság szolidaritásvállalásról biztosította az összejövetel résztvevőit, Kúla képviselője pedig konzultációs időt kért, Vasin ismertette nyolc pontból álló akciótervét. Ebben szerepel, hogy Zombor és a többi község írjon alá a Zombori Rádióval egy szándéknyilatkozatot a további működtetés alapjairól, ennek nyomán hozzanak meg egy stabilizációs programot, oldják fel a rádió zárolt folyószámláját, mozgósítsák a körzeti ügyészségbe a börtönbüntetések pénzbeli kiváltásából befolyt, rendelkezésre álló eszközöket, hívják le a városban, a tartományban és a köztársaságban a rádió működtetésére tervezett összegeket, a Zombori Rádió kössön együttműködési megállapodást a VRT-vel, oldják meg az alkalmazottak szolgálati éveinek összekötését, és megfelelő szociális program keretében fiatalítsák föl a káderállományt.

Miroslav Vasin szerint jelenleg különböző forrásokból mintegy hétmillió dinár mozgósítható e célra, ami elegendő a Zombori Rádió helyzetének stabilizálására.

Mirjana Crnčević, a munkaügyi titkárság munkatársa kiemelte, hogy a tegnapi értekezleten több konkrétumról is beszélni kellett volna, és ígéretet tett, hogy az érintettek már hétfőn kézhez kapják a szándéknyilatkozat és a kölcsönös megállapodás szövegtervezetét, Ljiljana Đokić Sokolova körzetvezető pedig biztosította a jelenlévőket, hogy a jövő hét végéig körzeti szinten meghozzák a megállapodást. Miroslav Vasin hangsúlyozta, legelőbb a folyószámla zárlatát kell feloldani, és ezt egyedül Zombor város teheti meg. Andrija Penzeš azzal zárta a megbeszélést, hogy amennyiben a megbeszéltek megvalósulnak, örömmel vállalja továbbra is a rádió igazgatóbizottságának elnöki tisztségét.

Magyar ember Magyar Szót érdemel