2024. május 11., szombat

Homlokokra rajzolt célkereszt

Pristina bűnözéssel vádolja a legbefolyásosabb szerb politikusokat – Belgrád a nemzetközi közösség éles reakcióját várja

Heves reakciókat váltott ki pénteken Belgrádban az a pristinai lista, amely a koszovói rendőrség számára letartóztatás előtt álló szerb nemzetiségű személyek, közszereplők neveit tartalmazza. A listát Albin Kurti koszovói kormányfő pártjának, az Önrendelkezésnek a képviselője, Armend Muja tette közzé, s azon szerepel a koszovói Szerb Lista szinte összes vezető politikusa, de Aleksandar Vučić szerb államfő testvére és fia, Andrej és Danilo Vučić is. A Politika napilap beszámolója szerint az albán képviselő által bemutatott dokumentum bűnszövetkezetek vezetőinek a letartóztatását irányozza elő, s azon ott vannak az úgynevezett Civil Védelem nem formális szervezetnek, voltaképpen a Szerb Lista és ahhoz közeli politikusoknak a nevei (Goran RakićIgor SimićSlavko SimićMiloš PerovićNenad Đurić és Stevan Pavićević), az Északi Brigád tagjai, melyet a koszovói forrás szerint Andrej Vučić alapított meg Milan RadoičićZvonko Veselinović és Radule Stević közreműködésével. A papíron ott van még Damjan Knežević, Danilo Vučić és Aleksandar Filipović neve is, mert a koszovói rendőrség szerint ezek a személyek is részt vesznek szélsőjobboldali tevékenységekben, Oroszországhoz, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiához (SANU) és a Szerb Pravoszláv Egyházhoz közel álló szélsőségeseknek számítanak, közölte az albán képviselő. Ezekben a játszmákban, mint mondta, részt vesz Bratislav Gašićszerb belügyminiszter és Aleksandar Vulin, a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökség (BIA) igazgatója is, ők tehetők felelőssé az említett szervezetek mellett a barikádok emeléséért. A koszovói rendőrség szorgalmazza azt is, hogy az Északi Brigád és a Civil Védelem szervezeteket nyilvánítsák terrorista szervezetekké. A koszovói rendőrség megnevezett 25 olyan személyt, akik felfegyverzett szerb bűnbandák koordinálásában vesznek részt Észak-Koszovóban, a barikádok felállítását is irányítják, mint azt a képviselő megjegyezte, valamennyien az igazságszolgáltatás elé lesznek állítva bűnszövetkezeti múltjuk és legújabb tetteik miatt.

A közzétett lista kapcsán Ana Brnabić kormányfő elmondta, semmi meglepő sincs abban, hogy Koszovóban szerbellenes listákat állítanak össze, a különbség most csak az, hogy közzé is tettek egyet, noha hat nappal ezelőtt még tagadták, hogy ilyen iratok léteznének. A nemzetközi közösségnek ezután már valóban nincs joga arra, hogy hallgatásba burkolózzon, fogalmazott, a régió stabilitásának felszámolására tett újabb kísérletről beszélünk ugyanis, nyomatékosította a kormányfő. Petar Petković, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője elmondta, teljesen egyértelműen célkereszt rajzolásáról van szó a legbefolyásosabb szerbek homlokára Koszovó területén, s emögött is a koszovói kormányfő áll. Különös aggodalommal tölti el, tette hozzá, hogy magát az államfőt és legközelebbi családtagjait sem kívánja kímélni Albin Kurti terrorja, amelynek az ott élő szerbek már hosszú ideje szemtanúi. Mint mondta, Kurti számára minden szerb bűnöző, még egyedül csak az államfő kiskorú fiát, Vukant nem helyezte kivégzési listára, mindenki mást igen, állapította meg. Újabb bizonyítéka ez a dokumentum annak, hogy titkos pristinai iratok vannak a szerbség tagjaival való leszámolások irányítása érdekében, értékelte.

Közben Milovan Drecun, a szerb parlament Koszovó-ügyi bizottságának elnöke pénteken azt mondta, információi vannak arról, hogy a koszovói különleges rendőri egységek (ROSU) létre szándékozzák hozni Észak-Koszovó területén ötödik törvényellenes bázisukat is. Mint mondta, a rendszámtáblák kapcsán kialakult korábbi válságot is állomások létrehozására használták ki, s most ismét ez a terv, az állandó jelenlét szavatolása.

Annika Ben David szerbiai svéd nagykövet a barikádok felszámolását sürgette, azt mondta, ez kulcsfontosságú a kedélyek csillapítása szempontjából, ahogyan az is, hogy a szerbek ismét részt vegyenek az intézmények munkájában. Tegnap egyébként már 14. napja voltak jelen a szerbek az észak-koszovói úttorlaszokon, melyek ellehetetlenítik a forgalmasabb szakaszok használatát. Korábban letartóztatott nemzettársaik szabadon engedését és Észak-Koszovó elhagyását követelik a ROSU-tól.

Nyitókép: AP/Marjan Vučetić