2024. május 8., szerda

Az eUprava elérhető lesz külföldről is

Ivica Dačić külügyminiszter és kormányalelnök, Mihailo Jovanović tájékoztatási és telekommunikációs miniszter, valamint Milan Latinović, az Információs technológiáért és elektronikus igazgatásért felelős iroda megbízott igazgatója olyan együttműködési okmányt írt alá, amely eredményeként a Szerbia területén kívül élők és dolgozók is használhatják az eUprava portál szolgáltatásait.

A külföldön élő szerbiai állampolgárok február 1-jétől használhatják a megnevezett, illetve más állami intézmények elektronikus felületét különböző dokumentumok igénylésére, vagy adatok hozzáférésére, mint például az ingatlanadó. Ez utóbbi fizetését is lebonyolíthatják az elektronikus felületen.

Ivica Dačić kifejtette, a protokoll aláírása egy lépés azon az úton, amelyen Szerbia a modernizáció és a digitalizáció felé halad.

– Akár a mobiltelefonjaikon is tájékozódhatnak a polgárok az ingatlanadójukról, és évente elektronikus úton kapják majd az adóra vonatkozó számlát, amit ugyanígy be is fizethetnek – magyarázta a miniszter.

Mint hozzátette, ugyanezen a módon lesz hozzáférhető a külföldön tartózkodó szerbiai polgárok számára az anyakönyvi kivonat és minden más hasonló dokumentum.

Nyitókép: Beta