2025. július 10., csütörtök

A romák hátrányos megkülönböztetése ellen

Zomborban mutatták be a nemzetközi projektumot

Magyar, szerb, horvát és bosznia-hercegovinai roma egyesületek mutatták be Zomborban a Közösen a diszkrimináció ellen elnevezésű projektumot. A mintegy 300 000 eurós együttes vállalkozást az Európai Unió finanszírozza az IPA-program keretében.

A projektum célja a roma egyesületek és egyéb érdekeltek kapacitásának növelése a diszkriminációellenes törvényhozás és a gyakorlat közti szakadék áthidalására a romák oktatása és foglalkoztatása terén. Az idén januárban elindított, és másfél éven át tartó projektum során a roma szervezetek mind a négy országban figyelemmel kísérik a hátrányos megkülönböztetésnek minősülő eseményeket, és jelentést készítenek róluk. Az együttes munka célja, hogy megfelelő, alkalmazható és hatékony stratégiát fejlesszenek ki a többszörös diszkrimináció megelőzésére. A résztvevők remélik, hogy munkájukkal sikerül tudatosítani a roma közösségekben a halmozottan hátrányos helyzetű csoportokat, a „kisebbségen belüli kisebbségeket”, mint a roma nőket, fogyatékkal élőket, saját nemükhöz vonzódókat stb. érintő diszkrimináció jelenségeit.

A projektumot a pécsi roma egyesület vezeti, partnerei a monostorszegi, pélmonostori és tuzlai roma egyesületek. A zombori promóciót Zoran Kalanjoš, az önkormányzat roma ügyekért felelős koordinátora vezette, házigazdája pedig Zoran Miler, a városi képviselő-testület alelnöke volt, aki szerint a négy ország roma szervezeteinek erősödése azon önkormányzatok erősödését is szolgálja, ahol tevékenykednek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel