Zombor város 2011-es költségvetéséből tízmillió dinárt irányzott elő a foglalkoztatás növelésére. A helyi foglalkoztatási akciótervet kidolgozó városi foglalkoztatási tanács gyakorlatias gondolkodásának köszönhetően a munkába állás támogatásával nem csupán az elhelyezkedő személyeknek nyújt segítséget, hanem azok tevékenysége közösségi hasznot is hajt. Így például a geronto-háziasszonyok az idősek és rászorultak ellátásában vesznek részt, a falusi művelődési egyesületekben pedig képzett koreográfusok jutnak munkához és dolgoznak a táncosok felkészítésén.
Legnagyobb közösségi jelentősége viszont annak van, hogy három falu állandó orvost kapott, így ezrek egészségügyi ellátása javult. Ezáltal ugyanakkor csökken a zombori közkórház terheltsége is, mert a falvakból, ahol nem volt állandó orvosi ügyelet, szükség esetén azonnal a mentősöket hívták, vagy a sürgősségi osztályra szállították a beteget, noha zömüknek az elsődleges orvosi ellátás is elegendő lett volna.
A város négy orvos idei bérét biztosította a költségvetésben, összesen 4,1 millió dinárt tervezett az orvosok foglalkoztatására. Nemanja Delić polgármester, Siniša Lazić, a városi képviselő-testület elnöke és dr. Lazar Račić, a városi tanács szociális kérdésekkel megbízott tagja Miloš Božičkovićnak, a zombori egészségház igazgatójának, valamint Branislav Bojićnak, a közkórház igazgatójának a társaságában tegnap mutatta be újságírók előtt azt a négy friss diplomás orvost, akik eddig a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat zombori fiókintézetében vártak állásra, február elsejétől pedig már három falusi és egy városi egészségházban teljesítenek szolgálatot.
Tina Dragičević Kerényen, Milana Gradinski a nyugdíjasotthon rendelőjében, Jasmina Radulović Gádoron (Gakovo), Vladan Dekić pedig Bezdánban teljesít szolgálatot. Kiválasztásuk során az volt a feltétel, hogy orvosi egyetemen diplomáztak, letöltötték a gyakorlati időt, letették a szakvizsgát, és harminc évnél fiatalabbak. Az önkormányzat egy éven át folyósítja a keresetüket, ily módon a létszámstop ellenére növekedhetett a praktizáló orvosok száma. A most munkába állt négy orvos 2–7 hónapig várt munkahelyre.
