2025. július 11., péntek

Herceg János utca: Névcserét kezdeményez az SZSZP

Zomborban 2009-től, Herceg János születésének századik esztendejétől tavaly őszig folyt a huzavona és aktatologatás annak ügyében, hogy Herceg Jánosról méltó helyen kapjon egy utca elnevezést, ami tükrözné a város háláját mindazért, amit az író a szülővárosáért tett. A Berta Ferenc Zsebszínház által indított, a város vezető művelődési intézményei által támogatott, majd a városi névadó bizottság által végül az asztalról lesöpört kezdeményezés ennek a bizottságnak a „nesze semmi, fogd meg jól” elve mentén hozott, bizottsági indítványra született határozata értelmében azzal ért véget, hogy Herceg János utcát kapott a város perifériáján. Egyelőre csak a városrendezési tervben, mert a kijelölt helyen bizony utca nincsen. A hozzáértők szerint viszont már akár 10–15 év múlva lehet.

A Szerbiai Szocialista Párt zombori tagozatának kulturális bizottsága ennek kapcsán beadvánnyal fordult a városvezetéshez, amiben egyedüli indítványként kezdeményezi, hogy a város akadémikus szülöttje, a magyar és a szerb kultúra egymáshoz közelítésének állhatatos elkötelezettje ne a kereskedelmi-ipari övezetben, hanem az életművét és emberi nagyságát megillető helyen kapjon utcát. A bizottság élén álló prof. dr. Stojan Berber a helytörténeti kutatók és irodalmárok véleményére hagyatkozva azt javasolja a beadványában, hogy a jelenlegi Ivan Cankar utca, ahol Herceg szülőháza is található, a továbbiakban viselje Herceg János nevét, az újonnan kijelölt utca pedig kapja meg az Ivan Cankar elnevezést. Könnyen kivitelezhető technikai megoldásról van szó, ami megoldaná az előállt méltatlan helyzetet – nyilatkozta lapunknak Stojan Berber, az SZSZP zombori tagozata kulturális bizottságának elnöke.

Magyar ember Magyar Szót érdemel