2025. július 11., péntek

Az állami földeket bérbe kell adni!

Pribilla Attila: Ha nincs szántó, amit művelhetnek, a fiatalok elhagyják a falvakat
Pribilla Attila 1968-ban született Nemesmiliticsen. Filozófiatanár. Négy évig újságíróként dolgozott az Újvidéki Rádióban, 1999-től 2003-ig Szabadkán tanított, majd megbízott igazgató volt a militicsi általános iskolában. Jelenleg Zomborban, a műszaki és az egészségügyi szakközépiskolában, illetve a gimnáziumban tanít. (Fotó: Fekete J. József)

Noha már két hónapja megválasztották, csak tegnap állt a nyilvánosság elé Pribilla Attila, a Vajdasági Magyar Szövetség zombori tagozatának új elnöke. Az aktív politizálás kezdetét jelentette be, valamint azt, hogy a lakosság észrevételeit, javaslatait, panaszait a városi pártirodában nyílt napokon fogadják.

– Fő célunk, hogy a pártot közelebb hozzuk a polgárokhoz, bővítsük tevékenységünket és jobban képviseljük a polgárok érdekeit – jelentette be a zombori tagozat programját Pribilla Attila. – Minden hónap első péntekén a délelőtti órákban irodánk ajtaja nyitva áll majd a polgárok előtt, a vezetők meghallgatják észrevételeiket, problémáikat, és megpróbálunk segíteni.

Mi a város legnagyobb problémája?

– Szerintünk a munkanélküliség. Ezért Szakács Csaba, a zombori városi tanács általunk delegált képviselője révén a VMSZ-tagozat beadvánnyal fordul a városi tanácshoz, hogy egyszerűsítsék a befektetési eljárást annak érdekében, hogy ha valaki beruházást tervez a városban, akkor azt minél egyszerűbben és minél gyorsabban megtehesse. Ezzel addig próbálkozunk, amíg eredménnyel nem járunk. A különféle engedélyek megadása ugyanis olykor évekig elhúzódott. Szeretnénk ezen könnyíteni, mert tudjuk, hogy lehetséges, hiszen Szerbia több városában már megtörtént.

Amióta megkezdte elnöki mandátumát, fordultak-e már önhöz valamilyen problémával a polgárok?

– Jó néhányan arra tettek panaszt, hogy vásárláskor, szolgáltatási díj fizetésekor nem kapnak igazolást az áfa kifizetéséről, az eladó nem állítja ki az adómemóriás pénztárgép szelvényét. Amikor bevezették országunkban az áfát, nagyon szigorúak voltak az ellenőrzések, azóta ezek mértéke csökkent. Megengedhetetlen, hogy egyesek fizetik az adót, mások viszont nem. Az adót minden bevétel után be kell fizetni, vagyis szigorúbb ellenőrzést követelünk. Ezen felül arra is panaszkodtak, hogy egyes munkaadók nem tartják tiszteletben a munkavállalók jogait, nem fizetik ki a túlórát, noha sokszor 10–14 órát dolgoztatják az embereket, gyakran embertelen körülmények között, a betegszabadság elképzelhetetlen stb. A dolgozókon azzal segíthetünk, hogy folyamatosan fölhívjuk erre a figyelmet, és mozgósítjuk a felügyelőségeket, követeljük a szigorúbb ellenőrzést. Fontos tudatosítani a munkaadókban, hogy minden vállalatban a munkás a legnagyobb érték, nem az épület, nem a gépek. Csak az elégedett dolgozó képes a legnagyobb profitot termelni.

Milyen álláspontra helyezkedett a VMSZ városi tagozata a Zombort immár egy hónapja sújtó útblokáddal kapcsolatosan? Kinek van igaza: a magántermelőknek vagy a jelenleg részvénytársaságként jegyzett, volt társadalmi vállalatoknak?

– Szeretnénk elérni, hogy fiataljaink a falvainkban maradjanak, de ez csak akkor lehetséges, ha van mit művelniük. A törvény szerint az állami földeket árverésre kell bocsátani, ami Zomborban sajnos elmaradt. Most már minél előbb meg kell tenni, mert különben a fiataljaink elvándorolnak – hallottuk Pribilla Attilától a városi tanács döntésével szembemenő véleményét, a tanács ugyanis a hajdani társadalmi vállalatok követelése mellé állt, vagyis azt támogatja, hogy az általuk művelt szántók ne legyenek elárverezve.

Magyar ember Magyar Szót érdemel