2025. július 11., péntek

A vártnál korábban megdrágult a távhő

ZOMBOR

Október elején, a fűtési idény kezdete előtt a zombori Távfűtőművek úgy tájékoztattak, hogy januárig nem kell díjemeléssel számolnunk, utána pedig még bizonytalan, mi is történik az árképzés terén, a jövő év kezdetén ugyanis liberalizálódik a kőolajszármazékok hazai piaca. December 1-jétől viszont mégis megdrágult a távfűtés Zomborban, az eddigi 70 dináros négyzetméterenkénti ár 82 dinár 91 parára növekedett áfával együtt. Az emelés 18,44 százalékos.

Megkérdeztük Milan Dozettől, a Távfűtőművek igazgatójától, hogy az ország hőtelepeinek árképzésében hol áll Zombor. Válasza szerint Szerbiában néhány dináros eltérés mutatkozik városonként, de az nem több öt százaléknál, vagyis Zombor semmiben sem számít kirívónak e téren.

Egy ötven négyzetméteres zombori lakás fűtése az áremelés után havonta majdnem 4200 dinárba kerül.

Magyar ember Magyar Szót érdemel