2024. október 14., hétfő

Most még nem

A közlekedésbiztonsági törvény tervezetében szerepelnek a hatalmas bírságok, elfogadásukra azonban még nem került sor

A Hétvége mellékletünk vezércikkében írtakkal ellentétben január elsejétől nem lépett életbe az a közlekedésbiztonsági törvény, amelyben szigorítottak a büntetéseken, és egyebek között 1000 eurós bírságokat, sőt az autó elkobzását is kilátásba helyezte a jogszabály tervezete. A novemberben közvitán szerepelt dokumentumban az áll, hogy január elsejétől hatályba lép a közlekedésbiztonsági törvény módosított változata.

Mint mindig év végén, a parlamentben nagytakarítás folyik, sorra fogadják el a parlamenti eljárásban lévő törvényeket. Miután novemberben ez a jogszabály is közvitán volt, kézenfekvő, hogy ezt el is fogadták december végén a megfeszített munkatempóban dolgozó képviselők. Ezúttal azonban mégsem fogadták el, ezt Pásztor Bálint, a VMSZ–DCSP köztársasági parlamenti frakcióvezetője mondta, sőt nemcsak hogy nem fogadták el, de még csak a kormány elé sem került a dokumentum.

Egyelőre tehát nem kell tartanunk sem az 1000 eurós büntetésektől, sem a gépkocsi elkobzásától, létezik viszont egy ilyen törvénytervezet, és attól még, hogy most január elsejétől nem lépett életbe, nincs kizárva, hogy akár néhány héten belül a képviselők elé kerül. Persze, csak ha már szavaztak a képviselők, akkor tudjuk meg, hogy az általunk is ismertetett törvénytervezetből végül is milyen módosításokkal fogadták el a jogszabályt. Maradnak-e a rendkívül szigorú büntetések vagy sem?

Okkal foglalkozott sokat a sajtó ezzel a témával, hiszen nagyon sokunkat érint a közlekedésbiztonsági törvény. Úgy is mint gépkocsivezetőket és úgy is mint a közlekedés résztvevőit.

A bírságok összegének megnövelése indokolt, ha másként nem lehet rábírni az alkoholos befolyásoltság alatt állókat, hogy ne vezessenek, vagy másként nem lehet rávenni a szülőket, hogy biztonságosan utaztassák gyermekeiket, továbbá megrendszabályozni a krónikusan gyorshajtókat. Az viszont már kérdés, hogy 200-300 eurós bérek mellett vajon indokolt-e a súlyosabb szabálysértésekért 1000 eurós büntetést kilátásba helyezni. Nyilván – amikor majd parlamenti eljárásba kerül a dokumentum – sokat fognak erről vitatkozni a képviselők.

Annak ellenére, hogy nem lépett életbe a drákói szigorral lesújtó törvény, vezessünk óvatosan, a magunk és mások érdekében is. Szerbiában 25 évvel ezelőtt évente 2000-en haltak meg közlekedési szerencsétlenség következtében, 5-6 évvel ezelőtt ez a szám 800–900-ra csökkent. A tavalyi kimutatások szerint 600-an nem élték túl a közlekedési balesetet. A készülő új törtvény célja, hogy még tovább csökkenjen ez a szám.

Előfordulhat, hogy így, vagy szelídebbre módosítva, elfogadják a törvényt, de az is megtörténhet, hogy most még nem, hiszen választási év az idei.