2024. május 12., vasárnap

Újabb állami támogatás a fiataloknak

Újabb támogatásra számíthatnak a fiatalok Szerbiában, falusi házak mellett vállalkozás indítására is kaphatnak forrásokat – jelenti a B92.

Az egyik tervezett program maximálisan 10 ezer eurós, vissza nem térítendő összeget irányoz elő olyan fiataloknak, akik gazdasági tevékenységbe kezdenének faluhelyen maradva, vagy olyanoknak, akik a városból falura költöznének ugyancsak vállalkozás beindítása céljából.

Milan Krkobabić falufejlesztési miniszter szerint a fiatalok maguk választhatják ki, milyen vállalkozásba kezdenének, a támogatásra való jelentkezés pedig már az év közepén megkezdődhet.

Hozzátette, hogy hatalmas az érdeklődés az udvarral rendelkező falusi házakhoz nyújtott támogatásra is, naponta több mint egy tucat kérvény érkezik be, ezért mintegy tíz nap múlva ezen a téren is új programot indítanak.

Nyitókép: Gombos (Fotó: Diósi Árpád)