2024. május 9., csütörtök

Ismét a nyilvánossághoz fordult az államfő

Aleksandar Vučić szerb államfő a nyilvánossághoz fordult a köztársasági elnöki főtitkárság épületéből, jelenti a média.

Többek között kijelentette, hogy az állam norvég, svéd, egyesült államokbeli, és az UNICEF által ajánlott szakembereket, akik a hazai szakmabeliekkel együtt támogatást nyújtanak a gyerekeknek és a szülőknek, hogy megküzdjenek az előállt helyzettel. Kiemelte, hogy a norvég nagykövetségen dolgozókkal tárgyaltak, akik ugyancsak közvetlenül tapasztalták a terrortámadás következményeit. Rajtuk kívül Los Angelesben és a világ más tájain kerestek fel szakembereket, akik a lövödözés terén tapasztaltabbak az ittenieknél.

Elmondta azt is, hogy a kormányfő találkozott a Vladislav Ribnikar Általános Iskola Szülői Tanácsának képviselőivel, akiknek mind a hét követelése észszerű, így valamennyit elfogadták. Ezek a követelések ezekben a nehéz napokban szükségesek ahhoz, hogy segíteni tudjanak az iskola diákjainak és a felnőtteknek is a traumák feldolgozásában.

Az állam befizetett egy összeget a belgrádi Mentális Egészségi Intézetének, ezenkívül nagy segítséget nyújthat a diákoknak és a szülőknek az a 250 szakember, akik kifejezték óhajukat, hogy segítenek a rászorulóknak.

– Ez nem egy-két hónapos, de még csak nem is hat hónapos kötelezettség-vállalás, hanem olyan, amit a következő 10-20 évre tervezünk, viszont a polgárok mentális egészsége érdekében felettébb szükséges.

Nyitókép: Beta