Boszniában nyaralok. Szarajevó, Mostar, Trebinje… A fények erősek, a kontrasztok is. A levegőben napsütés és csevapsütés illata terjeng.
Nincs bennem jugonosztalgia. „Ártatlanul” jöttem, de az az érzésem, hogy jó értelemben véve „karcosan” térek majd haza a szelíd Bácskába.
Az egymás mellett, mára többé-kevésbé békében megférő települések, népek, nemzetiségek a testvériség-egység és a háború emlékét egyszerre hordozzák. Terhelt vidékek, természeti szépségek. Helyenként kopár, sziklás formában akar élni az élet.
Bosznia a Balkán szíve, a keleti és a nyugati kultúra lépten-nyomon való találkozása, illetve váltakozása szüli azt a lüktetést, ami felejthetetlenné teszi az ittlétet. Bőr alá bújóan többpólusú hangulatok, ízek, illatok lengik be a vidéket. A csevap és a burek mellett érdemes volt megkóstolni a sült pisztrángot is a Mostar melletti falucska folyóparti vendéglőjében. Bosznia egyszerre táplálja a testet és a lelket. Egyensúlyra lelek ott, ahol a mindennapi lét ellentmondásainak életművészei élnek. Mi sem nyilvánvalóbb: ide még visszatérek!
