Egymást megfigyelve, az emberek mindenféle praktikákat elleshetnek. Ehhez akár a buszmegálló is nagyszerű helyszínül szolgálhat. A minap a buszt várva egy férfira lettem figyelmes, aki kivett a zsebéből egy-egy kesztyűt. A kezével mindkettőt szépen kisimította, precízen egymás mellé igazítva a padra tette, majd pedig egy huppanással rájuk telepedett. Kicsit viccesen nézett ki, ahogyan az egyébként megtermett, emberes alak elbíbelődik a kesztyűkkel, és egyszer csak egy úgy ül le, mintha kotlana. Talán bizony arra számít, hogy majd az a két kis anyagdarab megvédeni a felfázástól? – fordult meg a fejemben, de gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot, hiszen az illető elég vastag, térdig érő kabátot viselt. Az viszont még eszembe jutott, hogy sok tárgy így marad elveszve a buszmegállókon. Leteszik a padra, közben megjelenik a busz, az ember gyorsan felugrik, a holmiját pedig ott felejti. Legyen az esernyő, sétabot vagy épp kesztyű. A pasas megközelítőleg tíz percet ült a kesztyűjén, majd felállt, a kezére húzta, és tovább várta a buszt. Ekkor szinte villámszerűen hasított belém a felismerés, és világossá vált a számomra, hogy nem a felfázástól tartott, hanem így melegítette meg a kesztyűjét. Az ülepével. Úgy látszik, ez egy nyilvánvaló módja annak, hogy a kesztyűt ne hidegen húzzuk a kezünkre. Jó tudni.
