Van valami különleges az őszi időjárásban és színekben. Egyszerre érezzük, hogy valami elmúlt és valami új kezdődik. A sárga és a barna kimeríthetetlen árnyalatai pompáznak a fákon és az avarban. A nap még mindig süt, bár a hőmérséklet már hűvösebb, valahogy mégis késztetést érzünk, hogy fürödjünk a nap utolsó sugaraiban. Nincs is kellemesebb a hosszú őszi sétáknál, miközben végig gondoljuk, mi minden történt velünk a nyáron, és hogy mennyi új dolog vár ránk a tél folyamán. S mikor az őszi munkálatok miatt bosszankodnánk, jusson eszünkbe a sok avarban futkosó és hempergő gyerek, a pocsolyákban ugráló kacajok és a gesztenyéket szorgosan gyűjtő kis kezek és minden, amit mi, felnőttek már szinte el is felejtettünk. Húzódjon mosolyra a szánk, hiszen megannyi szépség vesz bennünket körül, csak sokszor nincs időnk megcsodálni őket. Szóljon az ősz erről, a lassításról, valaminek az elmúlásáról és egy új kezdetről. Szóljon az avarban hempergő gyermekekről és azokról a felnőttekről, akik mindezt már rég elfelejtették.
