Gyönyörű ez a meleg ősz. Azt mondják, még a héten élvezhetjük ezt a szinte nyári időjárást, aztán ősziesre fordul az idő. A diófa alatti késő délutáni kávézást szeretem ilyenkor a legjobban. A nap még erősen süt, és árnyékba kell vonulni, de mégsincs olyan hőség, hogy az ember ne kívánkozna ki. Ezek a kávézós percek jelentik a feltöltődést, az agyam kikapcsolását. Arra a húsz percre nem is viszem ki magammal a telefont, nem szeretem, ha zavarnak. A lábam alá húzok egy széket, és félig fekvő pózban lazulok. Nézem a kertet, a rózsafákat, a levendulát, amit visszametszettünk, megállapítom, hogy tavasz óta nőtt a kúszóboróka, és kezd kikúszni a fűre, látom a szép szőlőfürtöket, és elégedetten nyugtázom, hogy ilyen gazdag termésünk még sose volt. Felnézek a diófára és arra gondolok, a legjobb döntés volt tíz évvel ezelőtt elültetni ezt a fát. A dió leginkább megfeketedik, meg kukacos rajta, de ez a hűvös, meg a lombjai alatt való üldögélés a legnagyszerűbb dolog. A teraszon nem olyan jó a kávé, mint a fa alatt. Ez egy varázslatos hely.
