Nem is tudjuk valamiről, mekkora érték, míg el nem ér bennünket a mély ledöbbenés. Anyám hobbija a főzés és a sütés, vagy a sütés és a főzés, a sorrend tetszőleges. Egyszerűen imád a konyhában pepecselni, akár órákig, és válogatni a recepteket, akár napokig, míg meg nem találja a legmegfelelőbbet. Aztán jöhet a kísérletezés, ötvözi a recepteket, és csak a beváltakat jegyzi be az immár vaskosra dagadt receptes könyvébe. Nincs olyan főzőműsor, amit ne nézne meg, sokszor az ismétlést sem hagyja ki. Tucatszámra főzi be a lekvárokat, dzsemeket, szlatkókat. De a sós repertoár sem hiányzik a sorból. Majd leszakad a polc a befőzött és télire eltett uborkáktól, paprikáktól (sárga, piros, meg még amilyen színűt talál otthon). De az ajvár sem marad ki. A minap is azt tukmálta volna rám, de mivel nekem éppen nem volt rá szükségem, nem vettem el a téglit. Kaptam is szépen szemrehányó pillantásokat. Aznap vasárnapi ügyeletre futottam be a munkahelyemre. Az ügyelet hosszú, így valamit enni kell. Rendeltünk a kollégával rostélyos csevapot. De jó lenne bele kajmak és ajvár is. Nos kérem egy kenet/kanál ajvár a pljeskavicára igen borsos áru, ami úgymond pluszhozzávalóként van feltüntetve az étlapon. Ezt kihagytam, és anyám jutott eszembe az ingyen ajvárral a kezében, ami nekem akkor nagyon is jól jött volna.
