Az ébredő nap először a kukoricasorok mögül bújik elő, majd lassan rásüt a háztetőkre, a pajtákra és a gyümölcsösökre is. Mindez a hajnali harmat és a frissen főtt kávé illatát hozza magával, amit az asszonyok kis csészékbe töltenek, mellé egy darab fehér kenyérrel és házilag készült ajvárral.
A lovaskocsik lassan végig gördülnek a falun, az emberek munkába indulnak. A pékség előtt hosszú sor kígyózik, frissen sült kenyér illata lengi be a környéket. A piac is ébredezik: van, aki paprikát árul, van, aki szőlőt, a harmadik pedig kiabál: mézédes almát vegyenek!
A gyerekek az iskolába indulnak, a táskáik nagyobbak tőlük. Az öregek kiültek a kapuk elé, intenek a szomszédoknak. A kocsmákban lassan szállingóznak az első vendégek: egyik újságot olvas, másik asztalnál politizálnak, az ablak mellett ülők pedig csendben bámulják az egyre fényesedő nap sugarait.
Ez a mi Vajdaságunk minden reggel ugyanolyan, és mégis mindennap más. Talán ebben rejlik a szépsége: hogy még a legegyszerűbb reggelben is, mikor minden megszokottnak tűnik, megtalálod az élet ízét – egy viccben, egy járókelő mosolyában, vagy egy madár énekében.
Az ébresztőóra kitartóan csörög. Megint elaludtam?
