„Nincs semmi, csak mindennap játszom. Az energiám a legnagyobb kincsem. Oda megyek, ahová akarok, azt eszem, amit akarok, és azt csinálok, amit akarok. Szabad és független vagyok” – magyarázta a hosszú élet titkáról nyilatkozva az a száztizennégy éves nyugdíjas asszony, aki a minap vált Japán legidősebb emberévé azt követően, hogy az addigi legidősebb személy, a szintén száztizennégy éves Hirojaszu Mijoko elhunyt. Kagava Szigeko állítólag nem sokkal a második világháború előtt végzett az orvosi egyetemen, a háború idején egy oszakai kórházban dolgozott, később pedig szülész-nőgyógyászként vezette családja klinikáját, ahonnan 86 évesen vonult nyugdíjba, vagyis annak ellenére, hogy igen sokáig aktív volt, már jó ideje élvezi a nyugdíjas életet, olyannyira, hogy százkilenc évesen még tagja volt a 2021-es tokiói olimpia fáklyaváltójának, amivel az olimpiák történetének egyik legidősebb fáklyavivője volt.
Ha elfogadjuk az idős hölgy válaszát, márpedig miért ne tennénk, akkor érdemes lenne elgondolkodnunk azon is, hogy vajon az a fajta szabadság és függetlenség, amiről beszélt, milyen módon befolyásolná a mindennapjainkat és ezáltal az élettartamunkat, már ha a mi életkörülményeink, emberi kapcsolataink és társadalmi viszonyaink mellett egyáltalán lehetővé válna számunkra azok megélése. Az ugyanis kétségtelenül igen beszédes és egyben irigylésre méltó adat, hogy Japánban a lakosság tíz százaléka nyolcvan év feletti, és az országban csaknem százezer olyan ember él, aki már a századik életévét is betöltötte.
