Holnap reggel már dolgozom. Az utolsó szabadságolós estémen még úszok a semmittevés boldogságában, és sokat olvasok. A nyaraláson a kiválasztott könyv feléig sikerült eljutnom, még mindig van belőle háromszáz oldal. Magával ragadó a történet, alig lehet letenni. Tudomást sem akarok venni arról, hogy holnap visszatérek a munkába, igyekszem kiélvezni az utolsó estét is, és falom a könyvet, amíg szinte rám nem borul.
Csak eljött a másnap reggel is. Már ki kellene nyitni az íméleket, el kellene olvasni az üzeneteket, meg kellene nézni a mai lapot, de nem teszem, kicsit még húzom az időt. Úgy teszek, mintha még szabadságon lennék, és ráérnék. Megfőzök egy kávét, kiülök a teraszra, és elolvasok még néhány oldalt, ám az agyam tiltakozik, már kattog, nem figyelek igazán a sorokra. Így semmi értelme – bosszankodom –, csak erőltetem az egészet. Becsukom a könyvet. Még ücsörgök kicsit, nézem a kertet, aztán bemegyek, és elkezdek készülődni. Indul a meló, nincs visszaút.
Azért este olvasok megint.
