A bevásárlás az üzletekben nem megy mindig akadályok nélkül. Ezzel a szó szerinti akadályra gondolok: a gátló tárgyra, amely megnehezíti, lelassítja az eljutást egy helyre, vagy a hozzáférést egy dologhoz. Egyes boltok úgy tele vannak pakolva hűtőkkel és polcokkal, hogy alig lehet elférni. Ezt nem panaszkodásként jegyzem meg, mert jó látni a nagy választékot, pláne a kilencvenes évek üresen kongó boltjaira visszagondolva. A probléma, mint mindig, az emberekben van, illetve a viselkedésben. Amikor megállok valamit jobban szemügyre venni, biztos, hogy pont akkor jön valaki, és nem fér el köztem meg a mögöttem levő fagyasztóláda közt. Ez sem gond, mert ha egy nehezen mozgó, rosszul látó idősebb személyről van szó, örömmel és mosolyogva tolatok ki. Amikor viszont egy kicsit nagyobb gyerek áll meg mellettem, kérdőn szegezve rám a tekintetét, akkor azért felforr az agyvizem, mivel semmibe sem telne neki megkerülni azt a fránya ládát. Csakhogy ez eszébe sem jut. Régebben az idősebbek nem restellték leteremteni a figyelmetlen fiatalokat. Most más időket élünk. A tenyerünkön hordozzuk a gyerekeket, mindent megengedünk nekik, nem is csoda ha úgy érzik, a világ csak az övék. Tisztelet a kivételnek.
