A magyar történelem nem büszkélkedik sok királynővel, azonban ha egyet kell említenünk, akkor a legtöbbünknek Mária Terézia jut az eszébe. A hosszú, negyvenéves uralkodását többnyire a gyarapodás, a barokk pompa és a korábbi török elleni harcok során elnéptelenedett területek nagymérvű újranépesítése jellemezte. Mint minden történelmi korszaknak, így az ő uralkodásának is megvannak a maga árnyoldalai. Elég, ha csak a pórnép számára annyi szenvedést és megpróbáltatást hozó osztrák örökösödési (1740–1748) vagy a hétéves háborúra (1756–1763) gondolunk, de ide sorolhatjuk a magyarság szempontjából a mádéfalvi veszedelmet, vagyis a siculicidium (székely gyilkosság) és a katolicizmus erőteljesebb terjesztését is. Nem célom uralkodásának részletes elemzése, hiszen az jócskán meghaladná ezen cikk kereteit, viszont most elsősorban arról szeretnénk megemlékezni, hogy 284 évvel ezelőtt, 1741. június 25-én került a fejére a magyar Szent Korona. III. Károly (1711–1740) legidősebb lányának hatalomra kerülése azonban korántsem ment zökkenőmentesen. A Pragmatica Sanctio nyomán III. Károlynak sikerült 1722-ben elfogadtatnia a leányági örökösödés jogát, amit az európai nagyhatalmak is jóváhagytak. Az öröklési paktumnak köszönhetően 1740 októberében Mária Terézia vette át a hatalmat. Nagy Frigyes porosz király azonban nem habozott kihasználni a kínálkozó lehetőséget, így két hónappal később Károly Albert bajor választófejedelemmel és a franciákkal karöltve megtámadta a Habsburg Birodalmat, ugyanis Mária Teréziát csakis Szilézia megszerzése fejében volt hajlandó elismerni törvényes uralkodónak. A királynő ebben a kilátástalan helyzetben a magyar rendekhez fordult segítségért. Habár azok könnyedén kihasználhatták volna a helyzetet és összefogva a poroszokkal és a bajorokkal elűzhették volna a Habsburgokat, mégis feltehetően a még mindig jelentős török veszély és némiképp egy látszólag gyenge nő látványa miatt, aki ráadásul 1741 márciusában fiúgyermeknek, a későbbi II. Józsefnek adott életet, végül megenyhültek, és a birodalom összetartása mellett döntöttek.
Mária Terézia 1741. január 21-én keltezett meghívóját a magyar rendek elfogadták, és május 14-én össze is gyűlt a pozsonyi diéta. Június 20-án Mária Terézia elődeinek hagyományait követve ünnepélyes külsőségek között érkezett meg a koronázási városba. Ezt követően négy nappal később látta el kézjegyével azt a hitlevelet, amelyet Batthyány Lajos kancellár állított össze. Másnap, június 25-én, a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban került sor a koronázási szertartásra, amelyet Esterházy Imre érsek és Pálffy János nádor közreműködésével bonyolítottak le. Az ünnepélyen a rendek a domina et rex, azaz úrnőnk és királyunk, megszólítással tisztelegtek előtte. Tekintettel az uralkodó női voltára, a hagyományos lovas bevonulás helyett hintóval vitték le a Duna-parton emelt koronázási dombhoz, ahol aztán – a magyar szokásrendnek megfelelően – lóra ült, felvágtatott a domb tetejére, majd kardjával a négy égtáj felé suhintva esküt tett a haza védelmére. Az ünnepség zárásaként a ferencesek templomában aranysarkantyús vitézeket avatott.
A megkoronázása után a hadi helyzet sem alakult fényesen, így az uralkodó kétségbeesésében a magyar rendekhez fordult, majd szeptember 11-én a pozsonyi várban lejátszódott az a közismert jelenet, amikor a fekete gyászruhában megjelent Mária Terézia hatásos beszédét félbeszakítva az urak „Vitam et sanguinem pro rege nostro!”, azaz „Életünket és vérünket királyunkért!” felkiáltással ugrottak talpra. Ezt követően elsősorban a Magyarország által kiállított 35 ezer fős haderőnek köszönhető, hogy 1748-ban a Habsburg Birodalom mindössze Szilézia elvesztésével lezárta a háborút.
Uralkodásának négy évtizede alatt számos, vidékeink szempontjából meghatározó intézkedést hozott, amelyek komoly hatással voltak szűk hazánk történelmi, társadalmi és gazdasági fejlődésére is. Ezek közül kiemelhetjük, hogy uralkodása idején Zombor (1749. február 17.), Szabadka (1779. január 22.) és Újvidék (1748. február 1.) szabad királyi városi rangot nyert, amely különféle kiváltságokkal járt. Persze mindezen jogokat az uralkodó nem adta ingyen: Zombor 150 ezer, Újvidék 80 ezer, Szabadka pedig 266.666 forintot fizetett be a királyi kincstárba. Emellett a vidékeinket érintő egyik legmeghatározóbb intézkedései közé tartozik a törökök elleni háborúk során teljesen elnéptelenedett területek nagyobb mértékű újbóli benépesítése. A Délvidék etnikumai ezt követően váltak igazán sokszínűvé, ami a történelem folyamán számos közismert konfliktusokhoz, ellenségeskedéshez és vérontáshoz vezetett, amit persze az adott történelmi pillanatban nem lehetett előrelátni. Valójában ebben az időszakban kezdődött meg a magyarság újbóli tömeges visszatérése vidékeinkre, sőt Mária Terézia nevéhez köthető, hogy 1778-ban engedélyezte a magyarság betelepítését a törököktől visszafoglalt Temesközbe és magyar fennhatóság alá helyezte a területet.
Hosszasan lehetne sorolni Mária Terézia uralkodásának érdemeit, ahogyan azokat az intézkedéseit is, amelyek vitákat és ellenérzéseket váltottak ki. Mégis, összességében kijelenthető, hogy személye és reformjai a magyar történelem egyik legmeghatározóbb alakjává tették őt, akinek öröksége máig érezhető.
Nyitókép: Mária Terézia koronázási ünnepsége
