Társasjáték-kedvelők töltötték meg Péterrévén a Nagycsaládosok Házát, ahol a III. Vajdasági Társasjáték-találkozót tartották meg. A szervezők elmondása szerint az első évben csak péterrévei és környékbeli játékosok érkeztek, de azóta egyre több klub alakult, egyre több játékost ismertek meg, így a résztvevők száma is folyamatosan nőtt.

Közös asztalok, vidám pillanatok, korhatár nélkül (Ricz Róbert felvétele)
– Harmadik alkalommal gyűltünk össze itt, Péterrévén különböző helyszínekről. Büszke vagyok arra, hogy az idén már nemzetközivé nőtte ki magát a rendezvényünk: Horvátországból, Eszékről és Székelyföldről is érkeztek játszótársak, emellett Belgrádtól Szabadkáig, valamint Muzslyától Temerinig is képviseltették magukat az érdeklődők. A célunk egyszerű: játszani, minél többen és minél többet. Az idén már két nyelven, magyarul és szerbül is meghirdettük a rendezvényt, mert szerintem a társasjátékozás kiváló arra, hogy összehozza az embereket, nemzetiségtől és kortól függetlenül. A játéknak van apropója, szabálya, körbeüljük az asztalt, és közben lehet kommunikálni, barátkozni, ismerkedni. A társasjáték nemzetközi nyelv, amelyet örömünkre egyre többen beszélnek – mondta Szabó Attila, a Vajdasági Társasjátékklub elnöke. Hozzátette, a társasjátékok jelenleg aranykorukat élik, évente több mint 3000 új játék jelenik meg.
A Vajdasági Társasjátékklub keretében Vajdaság-szerte tíz aktív klub működik, ezek saját településeiken szerveznek játékokat egész évben. A péterrévei találkozón minden klub képviseltette magát, és az érdeklődők mintegy 300 társasjátékot próbálhattak ki húsz játékmester irányításával.
– Az idén pluszprogramokkal is készültünk: este egymás ellen versenyzünk, kvízeket játszunk, és internetről letöltött játékokat is kipróbálunk. A rendezvény ingyenes, támogatónk a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság. Ez egy családi esemény, mindig készülünk egy kis étellel is, a látogatóknak pedig csak az a dolguk, hogy jól érezzék magukat – tette hozzá Szabó Attila.

Nyitókép: A résztvevők lelkesen próbálnak ki különféle játékokat (Ricz Róbert felvétele)