Odáig vannak a szülők a magyar nevekért, állapította meg a minap az egyik népszerű magyarországi internetes portál újságírója, aki azt vizsgálta, mennyire népszerűek napjainkban a magyar eredetű nevek a kisgyermekes szülők körében. Az eredmény örvendetes, hiszen mind a lányok, mind a fiúk esetében megfigyelhető volt az a tendencia, hogy a legnépszerűbb nevek listáján, amelyen természetesen továbbra is szép számban képviseltetik magukat a latin, a héber, a germán, a görög, a török és az arab eredetűek is, amelyekkel az égvilágon semmi baj sincs, hiszen mindenkinek szíve joga úgy nevezni a gyermekét, ahogyan szeretné, mind nagyobb teret hódítanak a magyar eredetűek is.
A lányok között a legelőkelőbb helyen a Kamilla szerepel, amely jelenleg a tizedik helyen áll, ezt követi tizenhatodikként a Boglárka, huszonhatodikként a Jázmin, huszonhetedikként a Lilla, illetve harmincharmadikként a Zselyke. A fiúk esetében a Levente szerepel a legelőkelőbb helyen, amelynek a bronzérmet sikerült megszereznie, ezt követi a tizenegyedik helyen a Zalán, a tizenkettediken a Botond, a tizennegyediken a Zsombor, illetve a huszonharmadikon a Zente.
A listák ugyan elsősorban a magyarországi névadási szokásokra vonatkoznak, mégis jóleső érzés belegondolni abba, hogy ha jobban szétnézünk az ismeretségi körünkben, akkor magunk is szinte minden felsorolt névhez tudunk arcot vagy arcokat társítani, ami arra enged következtetni, hogy térségünkben is mind többen döntenek úgy, hogy magyar eredetű névvel ajándékozzák meg gyermeküket.
