2024. július 15., hétfő

Jó reggelt! 14-06-2024

Ada központjában 1795-ben épült fel a katolikus Szentháromság-templom. A szakrális épület gyönyörű, mivel az elmúlt években a belső terét restaurálták, és teljesen felújították a tetőszerkezetét is. A szerkezet úgy néz ki, mint egy felhőbe nyúló létra, amelyen akár le-fel mászkálhatnak a lelkek. Az új, szokatlan formájú és kivitelezésű torony Ada egyik büszkesége lett, és talán az egész világon egyedülálló. A templom 53 méter magas tornyát ugyanis 1972 óta nem cserép vagy bádog fedi, hanem vasidomokból összeállított kúpszerű szerkezet, amely merészen és karcsún emelkedik az ég felé, akár egy gótikus katedrális tornya. A korábbi pléhtetős tornyot ugyanis megrongálta egy nyári vihar, majd helyette készült el az új templomtorony.

A templomtorony többnyire megtéveszti a vidéki vendégeket, akik rendre szóvá is teszik, hogy befejezetlen vagy hiányos az épület. A látszat azonban megtévesztő, mert ezt egy tökéletesen befejezett szakrális épület, egyben a papi bölcsesség és építői leleményesség emlékműve is. A helyi legendárium szerint ugyanis az akkori plébánosnak, Gere Vincének volt a kívánsága, hogy a megrongálódott tornyot 42 méterről magasítsák meg 53-ra, hogy az Isten háza kiemelkedjen a többi épület közül. Akkoriban kezdték építeni Adán a tömbházakat, és félő volt, hogy a szocialista építőipar remekművei a templom fölé nőnek, megbontva ezzel a szakrális rendet. A vállalkozói leleményesség pedig megoldotta a feladatot, és úgy magasította meg a tornyot, hogy a többi épület fölé emelkedett. A könnyűszerkezet a falakra sem helyezett túl nagy súlyt, valamint a huzatos vasszerkezetnek köszönhetően a viharok is kevésbé tehetnek kárt benne.