Szerbiában a fiatalok felének nincs állása, az első munkahelyig átlagosan két évet, vagy ennél is többet várnak. Ezzel magyarázható, hogy kora tavasztól, az első napsugarak előbújásától kezdve a zimankós idők beálltáig tömve vannak az utcai kávézók, és alig lehet végigmenni Újvidék sétányain, sugárútjain, és ülőhelyet kapni a városi tömegközlekedésben. Aki nem dolgozik, az úgyis ráér, és úton van egész nap, gondolná az ember.
A meglepetés azonban éppen a munkaszüneti napokon ér bennünket, mint amilyen a tegnapelőtti volt. Az úttesteken imitt-amott durrog egy-egy gépkocsi, üres parkolóhely, mint a pelyva, a gyalogosok sem sietnek szatyraikkal, a buszok pedig, még ha ritkított indulással, ünnepnapi menetrend szerint közlekednek, és alig vesznek fel utast. Kihalt a város.
Hova tűnt a nép, a nyüzsgés, ha nincs az iskolákban tanítás, és az állami közvállalatokban munkaszüneti nap van. Ha az utóbbiak nem dolgoznak, nincs ki, hogy képezze az utcákon a tömeget?
