A nyár és a nyári szabadság utolsó napjait kihasználva még egyszer elutaztunk a tőlünk negyven kilométerre se eső magyarországi fürdőhelyre, amit nemcsak a határ innenső oldalához legközelebbi város lakosai fedeztek föl maguknak, hanem kollégáim is, akikkel viszont nem találkoztam, ám közös ismerőseinktől hallottam, ott kempingeznek, fürdőznek. Városom polgárai közül annál többel összefutottam, aminek nem tudtam felhőtlenül örülni, mert hangoskodtak, otthonosságukat az összes kulturált fürdőhelyen érvényes írott és civilizált szokások megszegésével nyomatékosították. Ugyanazok az emberek viszont, akik idehaza arcukra fagyott keserűséggel járják az utcákat, ott nemhogy mosolyogtak, hanem hahotáztak, fölszabadultan élvezték a csúszdákat, a medencék élményelemeit, ami enyhítette nyomasztó érzésem.
Összefutottam egy volt tanítványommal, aki most Baranya megyében él, gyermeke miatt sokat jár élményfürdőkbe Európa-szerte, és ő mondta, jártak a petrőci akvaparkban is, fantasztikus, csak összehasonlíthatatlanul hangosabb a közönség, mint máshol. Ez a talán honfitárs iránti tiszteletből eufemikusan megfogalmazott gondolata jutott eszembe ezen az utolsó nyári utazáson, amikor a határátkelő előtt háromszáz méterrel leelőzött bennünket egy addig tizennyolc kilométeren át mögöttünk haladó gépkocsi, az országhatárt jelző tábla előtt kapott eszeveszett hajszába, hogy elébünk vágódva első legyen az útlevél-ellenőrzésnél, ahol egyébként az égvilágon senki más nem várakozott.
– Ezek vagyunk mi, mondta a kocsinkat vezető nejem, és ebben a mondatában benne volt minden eddigi, nem csupán fürdőben szerzett tapasztalata. – Biztos, hogy nő a sofőr, tette hozzá.
– Á, nem, inkább valami friss jogosítványos ficsúr a papa kocsijával – véltem én.
Pedig szőke nő volt, fiatal, homlokára tolt napszemüveggel, lófarokba fogott frizurával, menő csaj, aki bizonyára jelessel veszi az élet iskoláját, de nem azokkal a tárgyakkal, amelyeket a másik tiszteletben tartása, a viselkedési normák elsajátítása, az előzékenység, az udvariasság, az etikett elsajátítása érdekében a nejemmel együtt mi is kijártunk.



