2024. március 28., csütörtök

XI. Tiszavirág Fesztivál

Gazdag programokkal várják a Tisza-parton a kikapcsolódni vágyókat

Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete tizenegyedik alkalommal szervezi meg a Tiszavirág Fesztivált a zentai Tisza-parton június 16. és 17. között. A fesztivállal fel szeretnék hívni a figyelmet a Tisza folyóra, élővilágára, különös tekintettel a világon egyedülálló természeti jelenségre, a tiszavirágzásra. A rendezvény a kezdetektől a családias hangulat megteremtésére törekedett, felhőtlen szórakozást biztosítva kicsiknek és nagyoknak. Remek muzsikusok mutatkoztak be az elmúlt tíz évben, változatos zenei élményt nyújtva.

Laskovity Kornél, az idegenforgalmi szervezet igazgatója elmondta, hogy az évek során sikerült belevésniük a naptárba egy olyan fesztivált, amelyre évről-évre egyre többen kíváncsiak és egyre több fellépővel szórakoztathatják a város és a környék lakosságát.

– Több mint tíz koncertünk lesz három helyszínen. Az egyik a nagyszínpad, a másik a borutcában található kisszínpad, valamint szombaton este az alsó rakparton egy táncházat is szervezünk a népzene kedvelőinek. A jól megszokott helyszínek is megmaradnak úgy, mint a kézműves kiállítás, a gyermeksarok és a borutca. Az idei évben a gasztronómia kiemelkedő helyet kap a fesztivál életében, hiszen egy gasztro kertet álmodtunk meg. Egy külön helyszínt igyekszünk majd hangulatosan berendezni erre a célra. Mindkét nap a délutáni órákban a zentai kajak klub jóvoltából sárkányhajózni lehet majd, amely ingyenes lesz. Nagy hangsúlyt fektetünk a hangulatra és a megvilágításra is, igyekeztünk bővíteni a kellékek számát is. A fesztiválra több különböző stílusú zenekart hívtunk meg, mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Hozzánk nem feltétlen a nagy ismert zenekarok miatt érkeznek a látogatók, hanem a jó hangulat és a jó zene miatt – mondta Laskovity Kornél.

A Tiszavirág Fesztivál ideje alatt és az azt megelőző napokban, vagyis június 14-én 7 órától június 19-én 14 óráig a Hajós utca, a Stevan Sremac utca és a Tiszavirág sétány egy részén (a Jovan Đorđević utcától a Dositelj Obradović utcáig) a közúti forgalom le lesz zárva.

Nyitókép: Korábbi felvétel