2024. március 29., péntek
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

Ibra elköszönt

Vasárnap este véget ért a Serie A szezonja, amelynek utolsó játéknapján érzelmes körülmények között búcsúzott el a Milantól és a profi pályafutástól Zlatan Ibrahimović. A 41 éves svéd fenomén a Verona elleni győztes bajnokin, a San Siróban esett át a ceremónián. A meccsnek egyébként még versenytétje is volt, hiszen a vendégek az elvérzéssel a 18. helyen zártak, így vasárnap osztályozót játszanak a Spezia ellen. Utóbbi gárda a 17. helyen végzett úgy, hogy Rómában a 6. perctől vezetett, a nagyszünetre 1:1-gyel ment pihenni, és a döntetlent egészen a bírói ráadásig őrizte, amikor Dybala tizenegyese hozta el számukra a vereséget. A Farkasok az Atalantával együtt az Európa-liga főtáblájára kvalifikálták magukat, míg a Juventus számára a Konferencia Liga selejtezőjében veszi majd kezdetét az új európai vitézkedés.

Ibrahimović érzelemdús ceremónián köszönt el a San Siro közönségétől (Fotó: Beta/AP)

Ibrahimović érzelemdús ceremónián köszönt el a San Siro közönségétől (Fotó: Beta/AP)

Spanyolországban az élmezőnyben semmi változás nem történt a vasárnap esti zárófordulóban, és eldőlt, hogy a régóta biztos kieső Elche mellett a Valladolid és az Espanyol búcsúzik az élvonaltól, a trió helyére a Granada és a Las Palmas, illetve a Levante, Alavés, Eibar, Albacete alkotta minitorna győztese lép fel.

Olasz bajnokság, 38. forduló: Napoli–Sampdoria 2:0, Milan–Verona 3:1, Roma–Spezia 2:1, Atalanta–Monza 5:2, Lecce–Bologna 2:3, Udinese–Juventus 0:1.

A bajnokság végeredménye:

1. Napoli

38

28

6

4

77:28

90

2. Lazio

38

22

8

8

60:30

74

3. Inter

38

23

3

12

71:42

72

4. Milan

38

20

10

8

64:43

70

5. Atalanta

38

19

7

12

66:48

64

6. Roma

38

18

9

11

50:38

63

7. Juventus (–10)

38

22

6

10

56:33

62

8. Fiorentina

38

15

11

12

53:43

56

9. Bologna

38

14

12

12

53:49

54

10. Torino

38

14

11

13

42:41

53

11. Monza

38

14

10

14

48:52

52

12. Udinese

38

11

13

14

47:48

46

13. Sassuolo

38

12

9

17

47:61

45

14. Empoli

38

10

13

15

37:49

43

15. Salernitana

38

9

15

14

48:62

42

16. Lecce

38

8

12

18

33:46

36

17. Spezia

38

6

13

19

31:62

31

18. Verona

38

7

10

21

31:59

31

19. Cremonese

38

5

12

21

36:69

27

20. Sampdoria

38

3

10

25

24:71

19

Spanyol bajnokság, 38. forduló: Mallorca–Rayo Vallecano 3:0, Osasuna–Girona 2:1, Real Madrid–Athletic Bilbao 1:1, Real Sociedad–Sevilla 2:1, Villarreal–Atlético Madrid 2:2, Betis–Valencia 1:1, Celta Vigo–Barcelona 2:1, Elche–Cádiz 1:1, Espanyol–Almería 3:3, Valladolid–Getafe 0:0.

A bajnokság végeredménye:

1. Barcelona

38

28

4

6

70:20

88

2. Real Madrid

38

24

6

8

75:36

78

3. Atlético Madrid

38

23

8

7

70:33

77

4. Real Sociedad

38

21

8

9

51:35

71

5. Villarreal

38

19

7

12

59:40

64

6. Betis

38

17

9

12

46:41

60

7. Osasuna

38

15

8

15

37:42

53

8. Athletic Bilbao

38

14

9

15

47:43

51

9. Mallorca

38

14

8

16

37:43

50

10. Girona

38

13

10

15

58:55

49

11. Rayo Vallecano

38

13

10

15

45:53

49

12. Sevilla

38

13

10

15

47:54

49

13. Celta Vigo

38

11

10

17

43:53

43

14. Cádiz

38

10

12

16

30:53

42

15. Getafe

38

10

12

16

34:45

42

16. Valencia

38

11

9

18

42:45

42

17. Almería

38

11

8

19

49:65

41

18. Valladolid

38

11

7

20

33:63

40

19. Espanyol

38

8

13

17

52:69

37

20. Elche

38

5

10

23

30:67

25

Nyitókép: Ibrahimović érzelemdús ceremónián köszönt el a San Siro közönségétől (Fotó: Beta/AP)